Itthon hvg.hu 2020. november. 10. 20:11

Orbán: Közterületen is kell maszkot hordani éjféltől

Éjféltől jön egy új szabály, ezt az M1-nek adott interjúban jelentette be. Később kiderült, a 10 ezer főnél nagyobb települések egyes közterületein teszik azt kötelezővé, és a polgármesterekre bízzák a részletszabályokat.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott interjúban bejelentette, éjféltől a közterületeken is kell maszkot hordani. Ez egy egészen új elem, hétfőn még nem mondta ezt be. (A szabályokat részletező kormányrendelet kedd éjjel megjelent, azt ide kattintva éri el.)

A miniszterelnöki interjú után a kormány a Facebook-oldalán közölte, a 10 ezer főnél nagyobb települések egyes közterületein lesz kötelező a maszk.

Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. november 10., kedd

A közterület kijelölése a polgármesterek feladata lesz,

sportolás közben, a parkokban illetve a szabadban továbbra sem kötelező a maszk.

A miniszterelnök egészen drámaian fogalmazott az egészségügy helyzetéről is, többször is elmondta, most 50 százalék az esély arra, hogy az kitart.

Orbán: jelenleg 50 százalék az esélye, hogy kitart az egészségügy

"Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Nem lehetett tovább várni a döntéseket most kellett meghozni" - mondta a miniszterelnök az M1-en.

Orbán hétfőn a következő korlátozásokat jelentette be:

  • Este 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom lesz, ebben az időszakban csak munkavégzés, munkából hazajárás vagy egyéb rendkívüli indokkal lehet az utcán közlekedni.
  • Minden gyülekezést megtiltanak.
  • Az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
  • Az üzletek, fodrászatok, kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak.
  • A szállodák csak üzleti célból fogadhatnak vendéget, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe.
  • Családi összejövetelen, magánrendezvényen legfeljebb 10 fő vehet részt.
  • Korlátozzák az esküvőn és a temetésen résztvevők számát, utóbbira csak 50 ember mehet egyszerre. Esküvőn csak a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, de lakodalmat nem tarthatnak.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják.
  • Szabadtéren az amatőr tömegsport is tilos, egyéni sporttevékenységet lehet végezni.
  • A szabadidős létesítményeket bezárják – múzeumokat, színházakat, edzőtermeket, mozikat, állatkerteket is.
  • A felsőoktatás átáll online üzemmódba, a kollégiumokat is be kell zárni.
  • Középiskolában 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe.
  • A bölcsődék, óvodák, általános iskolák nyitva maradnak a 14 év alattiak számára. A kórházi dolgozókat, tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelik, még ha tudják is, hogy a gyorstesztek csak 50-60 százalékos biztonságot jelentenek.

Közben kiderült, a középiskolai kollégiumokból is ki kell költözni szombatig, kutyát sétáltatni pedig este 8 után is lehet, a részletszabályokat az önkormányzatokra bízzák. A szigorítások 30 napra szólnak, ha jó eredményeket hoznak,

karácsony környékén szabadulhatunk.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.