Az Országos Mentőszolgálat szerint az állomány kevesebb mint egy százaléka van átmeneti karanténban, ez pedig nem befolyásolja a napi működést.
Kaotikussá vált a PCR-tesztekhez a minták levétele és az eredmények visszajelzése – írja a Népszava a hozzájuk befutott panaszok alapján. A lapnak vidéki mentők arról számoltak be, hogy a karanténszabadító tesztjük eredményét a minta levételétől számított hét-nyolc nap múlva sem kapták meg, így nem is tudtak visszamenni dolgozni. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban nincs baj.
Az új koronavírus-járvány kezdete óta (márciusától napjainkig) az Országos Mentőszolgálat állományának 1,5 százalékánál volt pozitív a COVID–19 PCR-teszt, nagy részük már túl van a fertőzésen, és visszaállt dolgozni. Kontaktként jelenleg az állomány kevesebb mint 1 százaléka van átmeneti karanténban, mely nem érinti a működésünket. Az egészségügyi dolgozóknak a karantén feloldásához szükséges PCR mintavételét késedelem nélkül elvégezzük, a Nemzeti Népegészségügyi Központ pedig a járvány dinamikájához igazítva jelentősen növelte a laborkapacitásokat”
– közölte a Népszavával az OMSZ.
A lap más forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a mentők továbbra sem tudnak eleget tenni a napi mintavételi kéréseknek, hiába segítik őket az orvostanhallgatók. A Népszava úgy értesült, hogy a múlt héten több olyan nap is volt, amikor több ezer helyszínre nem értek oda a mintavevők.