A kijárási korlátozás alatt is lehet munkába menni, a múzeumok és a könyvtárak nyitva maradhatnak, viszont a mozik és a színházak a kötelezően üresen hagyott helyek miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Néhány perccel éjfél – azaz a hatályba lépés előtt – megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorításokról. Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este már ismertette a legfontosabb változásokat, de néhány részletszabály csak most derült ki.
Eszerint éjféltől Magyarország egész területén életbe lépett a veszélyhelyzet, a kormány a koronavírus világjárvány következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki. Őt feladatai ellátásában az operatív törzs segíti, a rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek majd.
Munkába menni éjjel is lehet
A kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.
A kijárási korlátozás éjfél és reggel 5 óra között lesz hatályban, ami azt jelenti, hogy mindenki köteles lesz lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén tartózkodni.
Kivételt jelent, ha valaki dolgozik, a munkahelyére tart vagy onnan megy haza, esetleg „egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal” van az utcán.
A legnagyobb szigor a szórakozóhelyeket érinti:
szerdán nulla órától tilos olyan rendezvényen tartózkodni, ahol zenét játszanak és ahol nincs megváltott ülőhely.
Ez alapján tehát a diszkókat, küzdőteres koncerteket egy időre el lehet felejteni. Nincsenek viszont veszélyben a kocsmák, hiszen ott nem a zeneszolgáltatás a fő tevékenység.
A kulturális rendezvényeken, mozikban, színházakban és sporteseményeken lehetnek ugyan nézők, de az eddigieknél szigorúbbak lesznek a feltételek. A nézőtéren – a páholyok kivételével – a látogatók
csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A rendezvény egész területén, így a rendezvény büféjében és előterében is tartani kell a védőtávolságot.
A szabályok betartásárért a rendezvény szervezője és a helyszín üzemeltetője lesz a felelős, az ő feladatuk lesz az is, hogy kizárják azokat, akik nem tartják be az előírásokat.
Látogathatóak lesznek a múzeumok, a könyvtárak, a közösségi házak is, de a kötelezően előírt másfél méteres távolságot itt is be kell tartani.
A kötelezettségek betartását a rendőrség ellenőrzi. Ha valahol szabálytalanságot találnak, ott először figyelmeztetnek, majd 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhatnak ki. A rendőrség akár egy évre is elrendelheti a helyszínek bezárását, kivéve a sportrendezvényeket. Utóbbiak esetében a kiszabható büntetés, hogy a helyszínen legalább egy, de legfeljebb tíz sportrendezvényt nézők nélkül, zártkapus formában kell megtartani.
Önkormányzatok harapófogóban
A kormányrendelet arról is határozott, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban a tömegközlekedési vállalatoknak járatsűrítési tervet kell készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. Erre összesen egy napjuk maradt, a határidő november 5.
A tervet ezután át kell adni a kormányhivataloknak, akik jóváhagyják. Ha ezután a tömegközlekedési társaságok nem hajták végre, súlyos bírságra számíthatnak.
A kormány arról is rendelkezett, hogy az egész ország területén újra ingyenesen lehet parkolni. Továbbá fennmaradnak a maszkviselés szabályai, aki ezeket nem tartja be, azt ötezer forinttól százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig lehet büntetni.