Itthon MTI / hvg.hu 2020. október. 31. 14:40

Templomromboló időket élünk Orbán Viktor szerint

A miniszterelnök a csömöri református templom felépüléséért tartott istentiszteleten beszélt.

A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után "új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a reformáció emléknapján a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten. A kormányfő úgy fogalmazott: szövetséget kínálnak a reformátusoknak azokra az esetekre is, amikor "a még feltöretlen ugar megművelésébe fognak majd".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar ma is templomépítő nemzet, amire

a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk.

Kifejtette, az egyház és a kormány együtt dolgozik a templomok megújításáért, újak építéséért. Kormányzásuk 15 éve alatt 3 ezer templom megújulását és 130 felépítését támogatták, ezek közül 1124 református templom újult meg és 47 új épült - közölte, hangsúlyozva: a kormány dolga az épített örökség megvédése és a tettre kész gyülekezetek támogatása.

Orbán Viktor idézte az alaptörvény azon passzusát is, amely szerint a kereszténység nemzetmegtartó erő. A magyarok azt vallják - tette hozzá -, hogy a kereszténység egész Európát, sőt az egész világot is képes megtartani. "Amit ma európai kultúraként ismerünk, az egy kétezer éves magvetés eredménye" - hangoztatta, kiemelve, hogy ebből a magvetésből nőtt ki a Kárpát-medencében ezer éve a keresztény magyar állam is. A másfél évszázados muszlim megszállás alatt pedig "a prédikátorok által elvetett ige őrizte meg, végezte el azt a lélekmentést, ami megtartotta Magyarországot magyarnak" - tette hozzá.

Ugyanakkor azt is látni időről időre, hogy "a vetésbe konkoly is kerül", és azzal ugyancsak meg kell birkózni, hogy "a divatos ideológiák lármás madárserege is megjelenik vetéskor, és ezek igyekeznek kikapkodni az emberek szívéből a tanítást, ha az nem került elég mélyre" - mondta a kormányfő. Ezért keresztény magyar embernek lenni - folytatta Orbán Viktor - szeretet és küzdelem egyszerre. "Ma ez a kereszténydemokrata, 21. századi politika krédója is" - jelentette ki.

A reformáció emléknapja arra int, hogy magvetés nélkül nincs aratás sem, és arra is emlékeztet, hogy a magyarok mennyi mindent kaptak a kereszténységtől - fogalmazott a miniszterelnök, aki végül hangsúlyozta: "ezt a sok jót nem a múlt kedves, megbecsülendő darabjainak tekintjük, hanem a magyar jövő építőköveinek".

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a templom megépítéséhez. Sok fejlesztés valósult meg Csömörön, de a templom más, mert az Isten háza, a lélek otthona és a közösség teremtő ereje - tette hozzá. Az új csömöri református templomot az összetartozás szimbólumának is nevezte, a kazettás mennyezet mozaikjaiból ugyanis összeáll a Kárpát-medence, a magyarság.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.