Az ügyészség szerint hiányosan derítette fel a rendőrség az ügyet, így nem állapítható meg, hogy történt-e bűncselekmény.
Felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Mátrai Erőmű ügyében indult nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot a Gyöngyösi Járási Ügyészség – adta hírül az Átlátszó.hu.
Az ügyészség indoklása szerint „az eddig végzett nyomozás adatai alapján valóban nem állapítható meg, hogy megvalósultak-e a szóban forgó bűncselekmények vagy sem, ugyanakkor a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében, az hiányosan felderített, ebből adódóan az eljárás megszüntetésére megalapozatlanul került sor”. Az Átlátszó szerint ez alapján a nyomozás folytatódik.
Tavaly július végén Detknél, a Mátrai Erőmű közelében napokon át bűzös, habos víz folyt a Bene-patakban, majd került az ottani víztározóba. A katasztrófavédelem egy határozatából derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó búzafeldolgozó, a Viresol Kft. okozta a tömeges halpusztuláshoz és rosszullétekhez vezető szennyezést. Két rendőrségi nyomozás is indult az ügyben, amelyeket később egyesítettek, majd az egyik vonatkozásában megszüntették az eljárást.
A 2019 novemberében indult első ügyben környezetkárosítás bűntette, az idén júniusban indult másodikban pedig hivatali visszaélés bűntette miatt nyomoztak. A kettőt júniusban egyesítették, majd a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és a hivatali visszaélés vonatkozásában megszüntette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság, mondván, „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.