Az országos tiszti főorvos szerint az elmúlt 24 órában elhunyt 20 beteg közül, mindegyiknek volt alapbetegsége. A járvány 44 éves áldozatáról nem beszélt.
Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját Müller Cecília országos tiszti főorvos a délelőtt nyilvánosságra hozott napi járványügyi adatok ismertetésével kezdte. Elmondta, 20 magyar koronavírusos beteg halt meg az elmúlt napon, mindegyiküknek volt alapbetegsége. Közülük 15-nél találtak a klinikusok szív- és érrendszeri betegséget, egy esetben légzőszervi megbetegedést azonosítottak, 4-nél anyagcsere betegséget mutattak ki. Azt is közölte, hogy 53 és 94 év között volt az életkoruk.
A járványügyi tájékoztató honlap szerint viszont volt egy 44 éves áldozata is a vírusnak, akihez nem kötöttek alapbetegséget, róla nem beszélt a tiszti főorvos.
Müller szerint 14 százalékkal nőtt a pozitivitások száma a 39.-ről a 40. hétre, 100 ezer főből jelenleg 322 ember fertőzött. Azt is hozzátette, továbbra is leginkább a fiatalabb korosztályokat érinti a járvány, viszont a 14 év alattiak aránya csupán 4,5 százalék. A 30–60 éves korosztályé 45 százalék, míg a 20–29 éveseknél 23 százalék az arányuk az összes fertőzötthöz képest.
Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, hogy változnak a Romániába történő beutazás szabályai, ezért arra kérnek minden oda utazót, hogy tájékozódjon a belépés feltételeiről. Az operatív törzs ülése után megjelentek az új feltételek, itt lehet őket elolvasni.
Az előzetesen írásban feltett újságírói kérdések közül az InfoRádióéval kezdték, amely arra vonatkozott, van-e elég szakember a lélegeztetőgépek működtetésére. Müller Cecília azt mondta, hogy tavasszal megtörténtek az átképzések, és vannak aneszteziológusaik is. Hozzátette, hogy a rezidenseket, a hatodéves orvosisokat és végzős ápolókat is bevonták a folyamatba, velük együtt megvan a szakembergárda, illetve a szakszemélyzetet át tudják vezényelni oda, ahol szükség van rájuk.
A Tiszaújvárosnál épülő gyár munkásai közül kétszázan kapták el a koronavírust, róluk érdeklődött szintén az InfoRádió. Az országos tiszti főorvos elmondta, hogy halmozódást észleltek, a kivizsgálás, illetve a kontaktkutatás zajlik.
A Dunántúli Napló és a Hajdú-Bihari Napló azt kérdezte, hogy milyen gyógyszerekkel kezeljék magukat az otthon gyógyuló betegek. Müller azt tanácsolta, hogy pihenjenek és tüneti kezelést alkalmazzanak: gyulladáscsökkentőt, illetve láz- és fájdalomcsillapítót, de egyébként minden esetben kövessék a háziorvos utasításait. Ha valakinek egyáltalán nincs tünete,
akkor C és D-vitamin, illetve sok folyadék bevitelét javasolja.
A Békés Megyei Hírlap az iránt érdeklődött, hogy az edzőtermekben eltérően járnak el a megelőzést illetően, mire ügyeljenek, akik edzeni járnak. A tiszti főorvos szerint érdemes az öltözőben is maszkot viselni és tartani kell a másfél méteres távolságot.
A Veszprémi Napló arról érdeklődött, hogy van-e olyan új gyorsteszt, amit használhatnak. Ismét Müller válaszolta meg a kérdést. Azt mondta, most már vannak antigén gyorstesztek, amelyeket a magyar szakemberek is összehasonlító vizsgálat alá vetettek, reményeik szerint nemsokára már lesznek olyanok, amiket tudnak használni Magyarországon.
Az RTL Klub arról érdeklődött, hogy alkalmas-e szűrésre a lázmérés, nem tartják-e aggályosnak, hogy olykor 35 fokot jeleznek testhőmérsékletnek gyerekeknél a hőmérők. Müller azt mondta, a láz egy alapvető tünete a fertőzésnek. A gyerekekre külön kitért,
szerinte náluk nagyon gyorsan felszökik a láz, ezért alkalmas a szűrésre.
Ha úgy tűnik, hogy irreális eredmények születtek, akkor újra kell mérni. Persze előfordulhat mérési hiba, ha rossz az eszköz, akkor kalibráltatni kell.
Tordas Dániel házi gyermekorvos mondta azt a múlt héten egy online konferenciabeszélgetésen, hogy a gyerekeknél nem lázzal jelentkezik a koronavírus, amit Jakab Ferenc virológus is megerősített ugyanott. Jakab szerint sem szakmailag, sem járványügyileg semmi értelme ennek a vizsgálatnak.
Elindult az iskolákban a lázmérés: van, aki szerint tévút, más szerint meg túl kevés
Csütörtökön elindult a diákok hőmérsékletmérése az iskolák bejáratánál, egy óbudai általános iskolában az iskolaőr kezébe is lázmérőt nyomtak. A szülők elégedettek a lépéssel, de van, aki szerint ez kevés, tesztelni kellene a tanulókat. Azt nem árulja el az Emmi, hogy pontosan honnan és mennyiért vettek 41 ezer érintésmentes lázmérőt.