Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 17. 15:02

Helsinki: Ombudsmani vizsgálat kell a transzneműek jogfosztása miatt

Kezdeményezi Kozma Ákosnál a Magyar Helsinki Bizottság, hogy indítson vizsgálatot a hírhedt 33-as cikk miatt.

A Magyar Helsinki Bizottság kérelmet nyújtott be az alapvető jogok biztosához – derül ki közleményükből. A civil jogvédők azt kérik Kozma Ákostól, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál a májusban elfogadott nem- és névváltoztatást tiltó rendelkezések megsemmisítését. Úgy fogalmaznak:

Ezek az igazságtalan szabályok súlyosan sértik a transznemű emberek emberi méltóságát és magánélethez való jogát.

Az Országgyűlés május 29-én fogadta el azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek ellehetetlenítik a nem és név jogi elismerését, vagyis azt, hogy valaki az anyakönyvben nyilvántartott nemének és nevének megváltoztatását kérhesse. A kormány és a kormánytöbbség máig nem tárta elő annak alkotmányos indokát, mi szükség volt erre, vagyis a transznemű és interszex emberek alapjogának korlátozására – közölte a civil szervezet.

Azzal, hogy az állami nyilvántartás arra kényszeríti a transznemű embereket, hogy a valós személyiségükkel ellentétes hivatalos nevet és nemet használjanak, gyakorlatilag elvonja tőlük az önrendelkezés jogát – érvelnek a jogvédők. Ezzel olyan mindennapi helyzetekben is, mint a bankkártyás fizetés, a postai csomag átvétele, csekkbefizetés vagy a szerződéskötés megalázó és nem egyszer veszélyes helyzetbe kerülnek.

A törvény miatt ilyenkor ugyanis akaratuk ellenére arra kényszerülnek, hogy felfedjék: transzneműek.

A hírhedt 33-as cikk hatására a hírek szerint többen döntöttek úgy, hogy elhagyják Magyarországot. A Magyar Helsinki Bizottság számára jogi és morális alapon is elfogadhatatlan egy eleve nehéz helyzetben lévő kisebbség további sanyargatása.

Úgy vélik, kétség sem férhet ahhoz, hogy az alapvető jogok biztosának vizsgálatot kell indítania és indítványoznia kell az Alkotmánybíróságnál a 33-as cikk megsemmisítését. Kozmától azt is várják, hogy mondassa ki az alkotmánybírákkal, hogy az Országgyűlésnek törvényt kell alkotnia a transznemű személyek nemének és nevének jogi elismeréséről.

Independent: A transzneműek elleni fellépéssel lett végképp diktátor Orbán

A brit lapban megjelent írás hivatkozik arra is, hogy közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége elfogadja a melegeket és a transzneműeket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.