Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 10. 11:50

Két régió van csak az EU-ban, ahol több az öngyilkos, mint a Dél-Alföldön

Az Európai Unióban az ötödik legrosszabb helyzetben van Magyarország az öngyilkosok arányát nézve. Akadnak helyek az országban, ahol feltűnően rossz a helyzet.

Egy év alatt 1631 magyarországi halál oka volt öngyilkosság, ez azt jelenti, hogy 100 ezer magyarból 16 követ el öngyilkosságot – derül ki az Eurostat adataiból. Ez ugyan csökkenést jelent a korábbi évekhez képest, de így is azt jelenti, hogy

arányaiban az uniós átlagnál másfélszer többen vetnek véget az életüknek.

Az unió ötödik legrosszabb száma a magyar, ennél rosszabbul csak Litvánia, Szlovénia, Lettország és Észtország áll.

Ha pedig regionális bontásban is megnézzük az adatokat, az látszik: a Dél-Alföldön 100 000 emberből egy év alatt 23 lett öngyilkos, ennél magasabb számot csak az egy régiónak számító Nyugat-és Közép-Litvániában (28), valamint Belgium Luxembourg tartományában (25) mértek. Összesen hét olyan régió van, ahol 20 százalék fölötti az arány. A magyar mutató azért csökkenhet, mert Budapesten, Észak-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon viszonylag kevés az öngyilkos, de a 100 ezer főre 10-et így is meghaladja az ottani adat.

Eurostat

Négy olyan uniós régió van, ahol már-már ismeretlen az öngyilkosság, ebből kettő nem is Európában: Mayotte, a Franciaországhoz tartozó indiai-óceáni sziget és a Spanyolországhoz tartozó afrikai Ceuta. Ezeken kívül Campaniában és Közép-Görögországban mérték a legalacsonyabb arányt, ott 100 ezer lakosból 3 követett el öngyilkosságot.

Az Eurostat azt is megállapította: az öngyilkosok 77 százaléka férfi.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?