Győrben két fertőzött hallgatót találtak, Szegeden vegyes oktatási rendre állnak át.
A Széchenyi István Egyetem két hallgatójáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzött – írta a győri székhelyű intézmény az oldalán. Felvették a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, arra kérnek mindenkit, hogy aki a betegségre utaló tüneteket észleli magán, jelezze ezt háziorvosának, illetve kövesse a koronavirus.gov.hu oldalon megtalálható protokollt.
Az egyetemen egyébként kötelező a maszkviseléssel, távolságtartással, de hagyományosan megtartott órákkal kezdődött el a tanév.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) viszont vegyes oktatási rendre állnak rá a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért. Az egyetem közleménye szerint mindez azt jelenti, hogy a gyakorlati órákat személyesen, az előadásokat a járványügyi szabályok betartásának függvényében jelenléti és online formában tartják meg.
Az SZTE arról is beszámolt, hogy az egyetem épületeibe belépő hallgatóknak – többek között – kötelező a védőtávolság megtartása. A kollégiumokban szünetel a vendégfogadás, tilos az alkoholfogyasztás és rendezvények tartása, a közös helyiségekben és a közlekedőkben pedig a távolságtartás szabályai érvényesek.
Több oktatási intézményben is felütötte a fejét a koronavírus az elmúlt két napban: Salgótarjánban pénteken egy tanár fertőződött meg, és bezártak emiatt két középiskolát is, Mohácson pedig a Kisfaludy Károly Gimnáziumban kellett átállniuk digitális oktatásra egy koronavírusos pedagógus miatt.