Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 02. 17:29

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Mohács kirúgott jegyzőjének ügyében

A botrányos körülmények között megválasztott Csorbai Ferenc polgármester feljelentése szerint a város jegyzője olyan projektek körüli munkákat akart kifizettetni több önkormányzati dolgozónak, amik már rég lezárultak.

Azonnali hatállyal rúgták ki Mohács jegyzőjét augusztusban. Bár Kovács Mirella nem járult hozzá, hogy a város vezetése elmondhassa, mit takar a kirúgás okaként megjelölt “méltatlanság”, a hvg.hu birtokába jutott feljelentésből már ki lehet következtetni:

eszerint nemrég tizenöt önkormányzati dolgozónak is olyan egy-kétmillió forintos nagyságrendű jutalmakat akartak kiosztani Mohácson bizonyos projektek menedzseléséért, amik már korábban lezárultak, így nem is lehetett velük semmi teendőjük.

Az előrehozott választásra készülő város MSZP-s színekben győzött polgármestere, Csorbai Ferenc tételesen fel is sorolta a rendkívüli munkavégzésekként beírt kifizetésre szánt projekteket: köztük volt például a mohácsi bicikliút-hálózat bővítése, ami 2019-re már teljesen lezajlott, ugyanígy a mohácsi piacfejlesztés. A 38 tételt tartalmazó listán ugyanakkor több olyan projekt is szerepel, ami még nem zárult le.

Csorbai a feljelentésben azt is állította, a jegyző szerint kialakult gyakorlat, hogy a polgármesterrel íratják alá ezeket a kifizetéseket, emiatt az is felmerülhet, hogy már az előző évi kifizetések is megalapozatlanok voltak.

A hvg.hu kérdésére a rendőrség megerősítette, hogy augusztus 12-én hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Csorba kérésére az ügy átkerült Mohácsról a Pécsi Rendőrkapitányságra, a város rendőrkapitányságának vezetője a feljelentővel és a feljelentettel is napi kapcsolatban van.

A mohácsi Fidesz korábban közleményben nevezte érthetetlennek a jegyző kirúgását, és arra utalt, Csorbai választási csalásra készülhet.

Az egykori jegyző ügye újabb fordulatot hozhat az eddig is fordulatos mohácsi politikában: Csorbai Ferenc 2019 őszén egy egész ország megdöbbenésére úgy lett polgármester, hogy többen szavaztak érvénytelenül, mint rá. Ellenfele, a várost 1998 óta vezető fideszes Szekó József a választás előtt két héttel meghalt, ő pedig nem lépett vissza annak ellenére sem, hogy nemcsak a Fidesz kérte visszalépésre kegyeleti okokból, de még az őt elvileg támogató DK–Jobbik–Momentum trió is.

Csorbai, aki állítása szerint döntéséről sem az MSZP-vel, sem apósával, Puch Lászlóval nem egyeztetett, a kínos háttér ellenére is átvette a mandátumát, ami miatt a kormánypárti frakció minden egyes döntését leszavazta és egyértelművé tette, hogy az első lehetséges alkalommal fel fogják oszlatni a képviselő-testületet. Ezt a tervet a járványügyi vészhelyzet tolta el kicsit áprilisról, hiszen a testület nem ülésezett és időközi választást sem lehetett kiírni.

Végül július elején oszlatta fel magát a testület, az időközi választást pedig szeptember 27-re írták ki, ahol a Fidesz az eddigi alpolgármestert, Pávkovics Gábort indítja, de képviselőjelöltként megméreti magát az egykori polgármester lánya, Szekó Zsófia is. Természetesen elindul Csorbai is, akit az MSZP-n kívül a DK és a Jobbik is támogat. Velük szemben a Momentum viszont azt fontolgatta, saját jelöltet indít, ettől augusztus közepén mégis elállt, igaz, a támogatásukat sem adják.

Borítókép: a mohácsi városháza (forrás: Wikimedia Commons)

Hirdetés