Egyelőre csak a Fidesz kommunikációs vezetőjéről derült ki, hogy igazoltan fertőzött, a hétvégi rendezvény többi érintettjének első koronavírustesztje negatív lett.
Nincsenek már a koronavírus-fertőzésre jellemző tünetei Hollik Istvánnak, enyhe lefolyású volt nála a betegség – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. A Fidesz kommunikációs vezetőjéről csütörtökön derült ki, hogy a szervezetében korábban kimutatták a kórokozót.
A lap úgy tudja, hogy a politikus szombaton kezet fogott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, és a helyettesével, Orbán Balázzsal, akiknek ezért kellett karanténba vonulniuk. Náluk az első teszt negatív eredményt hozott.
Hollik, Gulyás és Orbán az Alapjogokért Központ társasági rendezvényén találkozott szombaton. A 24.hu úgy tudja, hogy a hét végi eseményt a Veszprém megyei Úrkúthoz közel tartották, és száznál is többen vettek rajta részt. A lap szerint a helyszín Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár családi ingatlana volt.
A Fidesz kommunikációs vezetője egyben az e hétre tervezett Tranzit Közéleti Évadnyitó egyik szervezője. Ő volt az, akinek a fertőzöttsége miatt az eseményt, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt volna, elhalasztották.
Az Úrkút melletti rendezvényen a kormányból nemcsak Gulyás Gergely és Orbán Balázs, hanem két államtitkár, Kovács Zoltán és Dömötör Csaba, valamint a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, Farkas Örs is részt vett. Ők is otthoni karanténban vannak.
Szóvivője szerint Orbán Viktor nem érintett.
Ugyancsak karanténba kényszerült Varga Judit igazságügyi miniszter, aki hétfőn találkozott valakivel, akiről később kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.