Pályázz sokat, dolgozz sokat, foglalkoztass annyi közmunkást, amennyit csak tudsz, tedd velük rendbe a falut, legyél megértő a linkekkel is, és ha kell, akár emelt hangon beszélgess el a renitensekkel. Körülbelül ez a receptje annak, hogy valakit roma polgármesterként a cserdi Bogdán Lászlóhoz mérjenek. Kevesen tudják, de Magyarországon 40 roma polgármester dolgozik: meglátogattunk két olyan falut, melyek vezetőit példaként állítják a többiek elé.
Jellemző rájuk, hogy roma mozgalmi életből jönnek, ott váltak vezetővé, de az adott település egészében gondolkodnak. Tudják, hogy nem lehet tovább zilálni a helyi konfliktusokat – mondta Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület vezetője a hvg.hu-nak azokról a roma polgármesterekről, akik szerinte legalább olyan példaértékűen végzik a dolgukat, mint a Cserdit a térképre tevő, a közelmúltban elhunyt Bogdán László. Setét Jenő szerint jobb lenne, ha a többen tudnának róla, hogy negyven roma polgármester működik az országban, akik közül sokan végeznek jó munkát, és érdemelnek több figyelmet. A hvg.hu kettőt látogatott meg közülük.
Magas beosztásból magas beosztásba
Aranyosi Györgyöt helyi születése motiválta a legjobban, hogy induljon a polgármester-választáson még 2014-ben, amit megnyert, majd tavaly ismételt, vagyis már a második ciklusát tölti az alig 500 lelkes, kétharmadában romák lakta kis csereháti település, Selyeb élén. Korábban az egykori Lenin Kohászati Művek (LKM, majd jogutódjai) darukezelője volt.
Már akkor is magas beosztásban voltam”
– szúrja közbe.
Végül egészségi állapotának romlásával váltott: előbb megalapította a helyi a kisebbségi önkormányzatot 2006-ban, majd dolgozott koordinátorként és mentorként, mielőtt 2010-ben önkormányzati képviselővé, majd 2014-ben polgármesterré választották. Amikor átvette a falu vezetését, több mint 30 millió forintos volt a hiány, de sikerült megoldaniuk – állami adósságrendezéssel, ÖNHIKI-vel.
A polgármester szerint azóta nagyon odafigyelnek, mire, hogyan költ az önkormányzat. “Próbálok a településre fókuszálni, nem herdálni a pénzt.” Másképp nem is lehet, mert alig van valami bevétele a falunak: gépjármű- és iparűzési adóból kevesebb mint másfél millió forint jön be. Pályázatok és kormányzati segítség nélkül nem is működne a dolog.
Ennek érdekében folyamatosan pályáznak, a START-programban, illetve a Magyar Falu Programban futó lehetőségekre, így sikerült két traktort, rendsodrót, bálázót beszerezni – amivel a legelők szénáját tudják feldolgozni –, most pedig folyamatban van egy bölcsődeépítési pályázat is, amit a polgármester a legnagyobb büszkeségének nevezett. Az építkezés ősszel indul, egy régi díszes parasztházat alakítanak át. Két csoport lesz benne 28 férőhellyel, és két másik közeli kistelepülésről is tudnak majd gyerekeket fogadni.
Minden tizedik falusi közmunkás
Aranyosi György szerint mindig nagyon segítőkészek voltak vele a hivatalok, és a térség parlamenti képviselője is jó partner. A település láthatóan takarosan rendben van tartva: frissen újították fel a kultúrházat, van könyvtár wifi-ponttal – amikor arra sétáltunk, épp a mobilját nyomkodva lógott egy fiatal a kerítésen. Az égető déli nap alatt itt is-ott is feltűnnek kisebb csoportok, akik a közmunkából jönnek vissza. A polgármester szinte mindenkit a keresztnevén szólít. “Kora reggel kezdenek, hogy mire nagy lesz a hőség már végezhessenek” – magyarázza.
A közmunka – mint minden hasonló településen – központi szerepet játszik a falu fenntartásában: a lakosság 10 százaléka vesz részt benne: ki a falu nyájára vigyáz – a zsenge bárányokat jó pénzért eladják, a bevételből tartalékot képeznek, a falunapokon egy-egy birkát megfőznek –, ki a tojós tyúkokkal foglalkozik – a polgármester szerint mindenkinek jut havonta 20 tojás.
Más az önkormányzati kezelésben lévő területeket és telkeket szépítgeti, füvet nyír – idén a sok eső miatt jobban nő a fű, amit meg is éreznek a fűkaszák benzin- és damilköltségén. Több helyen is díszlenek a szépen karbantartott virágágyások, például a 250 éves, háromágú talapzaton álló Nepomuki Szent János-szobor körül, vagy épp a faluból elszármazott festő, Seres János emlékét őrző kis parkban. Akinek van rendes munkája, az jellemzően a közeli Miskolc nagyüzemeibe ingázik.
Igyekeznek is mindent közmunkával elintézni, a szakipari munkákat – jellemzően a villanyszerelést – kivéve közmunkásokkal újították fel a környező hét kisebb településsel közös polgármesteri hivatalt, építettek karámot a birkáknak, készítettek apró, térkövezett, kandeláberekkel teleszórt kis teret a szintén így felújított művelődési központ elé.
“Lehet cigány, lehet paraszt, aki tenni akar, az tenni fog”
– vallja a polgármester, aki munkatársai szerint néha erején felül próbál teljesíteni, és maga is mondja, hogy a felesége gyakran kéri számon rajta, miért nincs többet otthon a családjával.
Az idilli képet árnyalják az itt-ott elhagyott, elhanyagolt porták – az elvándorlás jelei –, és bizony előfordul, hogy valakik kirántanak pár krumplibokrot a veteményesből, de a polgármester állítja, a problémásabb családokkal is megtalálja a hangot.
“Rájuk kiabálok, és rend lesz.”
A településen ugyanakkor az egyik képviselő kezdeményezésére törvényességi vizsgálat indult a közelmúltban, miután a polgármester fia nyerte a falugondnoki pályázatot, a polgármester pedig – hogy elkerülje az összeférhetetlenséget – átadta a felette gyakorolt munkáltatói jogköröket a jegyzőnek. A jegyző azonban a vizsgálat után visszaadta azokat. Az ennek szentelt képviselő-testületi ülésen – múlt pénteken – végül a polgármester javaslatára úgy döntöttek, hogy állásfoglalást kérnek a kormányhivataltól. A falugondnok körüli bonyodalom egy képviselő – a polgármester korábbi kihívója – lemondásához vezetett, de az általunk megkérdezett helyiek többsége továbbra is bízik Aranyosi Györgyben, akit jószándékú, segítőkész vezetőnek ismernek, aki ha kell, megkönyörül a linkeskedő közmunkáson, vagy tetőt szerez egy összedőlt ház miatt otthon nélkül maradt fiatal feje fölé.
Inkább az egészsége miatt aggódnak többen: a hivatal kertjét rendezgető asszonyok a dohányzás veszélyeivel ugratják a sokat füstölő, korábban súlyos betegséget túlélt polgármestert, munkatársai pedig arra biztatják, hogy utazzon el pihenni pár napra Hajdúszoboszlóra.
A vonakodó polgármester
A szendrőládi Horváth Szilveszter eredetileg nem is akart polgármester lenni – elmondása szerint tudta, hogy ez mivel jár –, de amikor a helyi képviselő-testület 2015 áprilisában feloszlatta magát, és időközi önkormányzati választást írtak ki, nem mondhatott nemet a felkérésre.
Akkor már majd kilenc éve dolgozott képviselőként, előtte civil szervezetben is aktív volt. Meg is nyerte a választást, majd tavaly ismételni tudott. A 80-90 százalékban romák lakta Szendrőládnak ő lett akkor az első roma származású polgármestere.
Polgármesterként a legnehezebb dolognak a nagy felelősséget érzi, hogy emberi sorsokról kell döntenie. “Nemcsak a saját családomért vagyok felelős, hanem még bő kétezer emberért.” Azt mondja, már az is kemény munkájába került, hogy elfogadtassa magát, mint roma polgármester, és nemcsak a nem roma, de a roma társadalomban sem volt ez egyszerű. Horváth Szilveszter ettől függetlenül elveti a roma – nem roma felosztást. Mint mondja,
a szegénység nem származásfüggő”.
Elutasítja azt is, hogy valaki származása alapján jusson kedvezményekhez. “Ha jár egy krumpli a romának, akkor adok a nem romának is, ha nem jár, akkor nem adok egyiknek sem.” Szomorúvá teszi azonban, amiért az ország vezetése – politikai oldaltól függetlenül – rendszeresen a roma társadalmon veri el a port, ha el akarják terelni a figyelmet a vitatott ügyekről. “A mindenkori vezetők felelősek az emberek gondolkodásmódjáért” – mondta.
Utóbbin azonban úgy érzi sikerült némileg javítania a faluban: “A sajátjuknak érzik a települést, és ha kell, jönnek és csinálják a dolgukat. Ha hajnali egykor telefonálok rájuk – mint a múltkori nagy eső idején –, akkor is szó nélkül jöttek.
Egy dolgot kellett megtennem: kérni kellett, semmi mást.”
Selyebhez hasonlóan náluk is közmunkából tartja fenn magát a helyiek jó része. “Minden évben maximálisan kihasználjuk a közfoglalkoztatotti programot” – mondta. Tavaly 550, idén 390 ember dolgozott a faluban ebben a formában. A csökkenés szerinte annak is betudható, hogy rendszeresen tartanak előadásokat a környék nagyobb munkaadói a lehetőségekről, és többen eljárnak dolgozni a Miskolc környéki nagyüzemekbe, a fővárosba vagy külföldre. A közmunkások többségét szerinte zömében azok a nők alkotják, akik gyerekeik miatt nehezebben oldják meg az ingázást. A polgármester ugyanakkor megjegyezte, hogy jobban is megbecsülhetnék munkájukat, például, ha megkapnák a rendes minimálbért. Nagyon kevésnek tartja a pénzt, amit keresnek a közmunkások, akik a járványügyi veszélyhelyzet idején sem kaptak könnyítést.
Pályázatírók segítenek
Mindenesetre velük majdnem önellátó a falu: hatezer méteren termelnek uborkát – egy vállalkozó vásárolja fel, és adja a know-howt –, négy fóliaházban paprikát, paradicsomot, szabadföldön pedig chili-paprikát, káposztát, krumplit, búzát is termesztenek.
Így előállítási áron tudják biztosítani a zöldségalapanyagot a helyi szociális intézményeknek és a rászorulóknak, takarmányt a mangalica- és a sertéstelepnek.
Közfoglalkoztatás és pályázatok nélkül viszont semmire nem jutnának: a helyi adókból minimális a bevétel, és hiába fontolgatták, hogy kedvezményt adjanak az iparűzési adóból esetleges betelepülő cégeknek, senki nem harapott rá, a polgármester szerint azért, mert távol vannak az autópályától.
Pályáznak hát sokfelé, ebben nagy segítséget jelent a 82 térségbeli település által közösen alapított pályázatfigyeléssel és írással foglalkozó KBTF Közép-Borsodi Nonprofit Kft. Persze ez azzal jár, hogy össze kell hangolniuk az igényeket a többi településsel, de szerinte jó az együttműködés.
Ennek köszönhetően zajlik Szendrőládon is bölcsődeépítés – most éppen áll, bár az épületek már szerkezetkészek –, van szegregátumos pályázat: vízelvezető árok készül közmunkásokkal, és hamarosan az itteni lakóházak felújítása is elindul. A bölcsőde épületében lesz szociális központ zuhannyal, mosógéppel, szárítógéppel, illetve a szegregátum mellé parkot is terveznek, játszótérrel.
A remete öröksége
A polgármester mégis a Remete-napokra a legbüszkébb. A kétnapos cigányfesztivált a helyiek bevonásával szervezik: főzőversennyel, zenés táncos műsorokkal. Tavaly 12-13 ezer ember látogatott ekkor a faluba. “És nem volt szükség rendőri intézkedésre!” – mondja. A remete elnevezéssel Némethy Jenőre emlékeznek, aki az 1950-es évektől kezdve élt a közeli Bikk-hegy oldalában, és ásta ki egymaga Szendrőlád addigra elfeledett középkori erődítményét. A remete az akkori szocialista embereszménytől távoli életmódjával a Magyar Nemzet korábbi riportja szerint problémás elemnek számított.
Az eltérő életmódból fakadó problémák ma sem kerülik el a falut, de a polgármester szerint kevésbé egyes családokkal, mint inkább egyes fiatalokkal vannak gondok – jellemzően drogproblémák. Ilyenkor, ha tudomást szerez a balhékról, behívja az érintetteket elbeszélgetésre, de igyekszik hangsúlyt fektetni a megelőzésre is: hívott már a faluba drogprevenciós illusztrációs labort, ahol látványosan mutatják be a kábítószerrel járó leépülést. Más ügyben is előfordul, hogy személyesen lép közbe: mesél egy esetről, amikor egy anya nem vitte be oltásra a gyerekét. “Elmentem hozzá, és elmagyaráztam, hogy mivel jár, ha nem adatja be, hogy jön majd a gyámügy, és semmi jóra nem számíthat. Utána kézzel-lábbal jött.”
Beszélgetésünk után, a főutcán állva látszik, hogy azért nincs minden rendben a faluban: a posta melletti buszmegállóban egy félmeztelen, tetovált, férfi becsmérel válogatott sértésekkel nagy hangon egy fonott hajú fiatal nőt, aki hasonlóan keresetlen szavakkal válaszol. Egymást szapulva vonulnak el a bolt előtt (a férfi elektromos robogón ülve gurult a nő után), de az nem derül ki, mi okozta a szóváltást.
A szendrőládi utcák viseltesek, de rendezettek, a romatelepen is feltűnő, hogy ugyan a házak lelakottak, de az úttest rendesen le van aszfaltozva, az egyik kertben pedig bőszen vágja a füvet valaki egy motoros fűkaszával. Ide már Rácz Imre önkormányzati képviselővel, a szociális bizottság elnökével érkezünk, aki végigmutogatja a futó projekteket: előbb a bölcsődét, a hivatal mellett, majd a telepen készülő vízelvezető árkot – közmunkásokkal, saját gyártású betonlapokból.
Innen a falura szép rálátást nyújtó temetőbe megyünk, ahol pár napja készült el ugyancsak közmunkásokkal a belső út – a nyári verőfényben szurkos szag száll fel a friss aszfaltból –, majd a pár héttel ezelőtti viharoktól kissé viseltes fóliasátrakat, az uborkaültetvény hosszú sorait, a chilipaprika-ágyásokat. Külön kiemeli, hogy szinte bio-módszerekkel, minimális vegyszerfelhasználással termelnek.
És mit gondolnak a helyiek Horváthról? Amiben tud, segít – mondják a postán tippmixező férfiak. Mások csak vállukat vonogatják: ők keveset vannak a faluban, mert távol dolgoznak, vagy nincs dolguk a polgármesterrel, mert nem rászorulók. A boltban azért valaki megjegyzi, hogy jó dolog, hogy támogatja a faluból származó, felsőoktatásban továbbtanuló diákokat, és ha kell, a saját zsebéből is segít nekik. Van aztán, aki csak annyit reagál, hogy már megszokta a helyzetet.
"A gyerekekben tudatosult, hogy a számítógépeket nem csak játékra lehet használni"
