Első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a sok eső miatt.
Zivatarok miatt keddre első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Még hétfőn hozzávetőlegesen a Pécs-Miskolc vonaltól északnyugatra alakulhatnak ki zivatarok, felhőszakadás, viharos szél, esetleg nagyobb jég kíséretében. Kedden a nap első felében az ország nagy részén átmeneti szünet várható, majd délután ismét zivatarokra kell számítani (a legkisebb eséllyel a Tiszántúlon). Ekkor heves zivatarok is lehetnek óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökésekkel,
nagyobb szemű jéggel és felhőszakadással.
Gócokban 30-50 milliméternyi, néhol esetleg ennél is több eső hullhat.
A zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, míg a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Emellett Budapestre, továbbá Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 21 Celsius-fok között valószínű. Napközben 22-34 fokig melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz hűvösebb.