Pénteken - az általunk ismert formában - megszűnt az Index, miután a lap munkatársai szinte kivétel nélkül felmondtak, miután szerdán az igazgatóság elnöke, Bodolai László kirúgta a lap főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. Bodolait meglepte, hogy ennyien és ilyen hirtelen távoztak.
"Gyakorlatilag mindenki felmond az Indexnél, kivéve azok, akik betegek, vagy külföldön vannak" – mondta a hvg.hu-nak az Index egyik munkatársa péntek délelőtt. Felvételünkön látszik, ahogy a lap munkatársai az igazgatósághoz vonultak felmondani:
Pénteken fél 1 körül Munk Vera főszerkesztő-helyettes hivatalosan is bejelentette, a főszerkesztő-helyettesekkel – vele és Haász Jánossal – valamint a vezető szerkesztővel, Tóth-Szenesi Attilával együtt közel 60 ember adta be ma a felmondását, amit Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke telefonon tudomásul vett, de azt ígérte, hétfőn személyesen is tudnak beszélni.
A 90 fős szerkesztőségből 30-an maradtak a lapnál. Munk a rövid beszéde végén azt mondta, egységesek, és nagyon szeretnének valamilyen formában együtt maradni.
Erről 12.47-kor egy szerkesztőségi állásfoglalás is megjelent, amelyet 54 újságíró írt alá, amely később bővült. Háromnegyed 2-kor már 70 aláíró volt, ami négyre 76-ra bővült, majd negyed ötre 82 majd 87 lett, ehhez jön még az Eurológus öt fős stábja. Ez azt jelenti, hogy szinte a tejles szerkersztőség felmondott már, a teljes politikai és a gazdasági rovattal.
Az egyik újságíró, Sajó Dávid a Facebook-oldalán azt írta, "ne aggódjatok, hallani fogtok még rólunk".
A tömeges felmondás meglepte Bodolai Lászlót, aki a 168 órának és az Azonnalinak is arról beszélt, hétfőn megy be a szerkesztőségbe, akkor dől el, tudják-e folytatni a munkát.
Bodolai: Az Indexet nem én vertem szét, ők szabtak nekem lehetetlen feltételt
Az Index igazgatóságának elnökét meglepte, hogy egyszerre több mint 70 ember mondott fel az Indexnél. Bodolai László hétfőn megy be a szerkesztőségbe, akkor látja majd, folytatható-e a munka. Azt zsarolásként értékelte, hogy a szerkesztőség a kirúgott főszerkesztő visszahelyezését kérte tőle csütörtökön.
Az Index újságírói azért mondanak fel, mert szerdán Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt. Bodolai az Index munkatársaihoz eljuttatott tájékoztató levelében azt írta, hogy „az Index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik.”
Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntöttem a menesztéséről – indokolta döntését Bodolai.
Bodolai szerdán a hvg.hu-nak azt mondta, úgy érzi magát, mint a pilóta, aki mögött a legénység szedi szét a gépet, Dull pedig arról beszélt, azt tette főszerkesztőként, ami a feladata volt és amit a lelkiismerete diktált. A csütörtöki állománygyűlésen kérték a főszerkesztő visszahelyezését, amit Bodolai megtagadott. Az állománygyűlés egy pontján információink szerint Bodolai azt mondta, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy Dullt helyezze vissza a főszerkesztői székbe, ő lemond. Ezt a cserét a szerkesztőség elfogadta volna, végül nem következett be.
A szerkesztőség nagy része Dull kirúgását nyílt nyomásgyakorlásként élte meg, azt írták, ezek után nem látják biztosítottnak a független működés alapvető feltételeit, ezért álltak fel tömegesen.
Tegnap ténylegesen néhány újságíró – Dezső András, Szalai Bálint, Janecskó Kata, Miklósi Gábor – tudott felmondani, utána Bodolai elhagyta az épületet. Emiatt többek akciója meghiúsult, hiába várták Bodolait az irodájánál. Brückner Gergely és Zsuppán András is közölte távozását, de ez jogilag csütörtökön még nem számított hivatalosnak.
Bodolai László – ígérete ellenére – nem ment be, egy, a szerkesztőségnek küldött levélben távolmaradását azzal magyarázta, hogy sok fenyegetést kapott kívülről, az esti tüntetés előtt nem akarja kitenni magát semmilyen atrocitásnak. Ettől függetlenül telefonon tudomásul vette a felmondásokat, amit egy ügyvéd jegyzett ellen. Úgy tudjuk, Bodolai azt ígérte, hétfőn mindenkinek aláírja a felmondását.
Hogy jutottunk idáig?
Dull Szabolcs főszerkesztő június 21-én, vasárnap este tett közzé egy szerkesztőségi közleményt arról, hogy veszélyben érzik a függetlenségüket és működésüket. Az ügy közvetlen előzménye, hogy az igazgatóság asztalára került egy, a lap szétdarabolására vonatkozó elképzelés (az úgynevezett Gerényi-terv), amiről Bodolai később azt állította, nem fogadták el, és szerinte a lap függetlensége sem volt veszélyben.
A viharfelhőkről, melyek már régóta gyülekeztek az Index felett, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben:
Évek óta csapkodnak már a villámok az Index körül
Az Index főszerkesztője és a szerkesztőség sok tucat munkatársa veszélyben érzi a lap függetlenségét, az azt tulajdonló alapítvány vezetője szerint mindez félreértés, az újságírókat félrevezették. Az Index "átállításáról" szóló pletykák az elmúlt években hol erősödnek, hol gyengülnek, és nem segít, hogy a közelmúltban a TV2 elnöke megjelent a lap hirdetési felületeit értékesítő cég tulajdonosai között.
Noha az Index szétdarabolásából végül nem lett semmi, valamilyen, a gazdasági nehézségekre reflektáló tervet elvártak Pusztay András vezérigazgatótól és Dull Szabolcs főszerkesztőtől, amit ők nem vállaltak. Pusztay még júniusban lemondott, közös megegyezéssel, Dullt pedig Bodolai visszavonta az igazgatósából.
Új vezérigazgató érkezett a céghez, Ződi Zsolt, aki egy héten belül - az Index gazdasági helyzetére hivatkozva lemondott. Utána viszonylagos csönd következett, az Index szerkesztősége viszont nem állította vissza a barométerét. Dull Szabolcsot e hét szerdáján rúgta ki Bodolai, az igazgatóságba pedig megérkezett Szombathy Pál és Sztankóczi András, akik a csütörtöki állománygyűlésen próbálták meggyőzni az újságírókat, hogy tévesen értelmezik a helyzetet.