Itthon MTI 2020. július. 13. 17:39

Magyarországon fertőződött meg koronavírussal egy cseh turista

Júliusban eddig hat országból vitték haza a fertőzést cseh utasok.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

„A fertőzéseket nyilvántartó központi adatbankban szerint július 1-jétől július 11-ig kilenc cseh turista tért vissza külföldről koronavírussal” – nyilatkozta az Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) hivatalának igazgatója hétfőn a közszolgálati Cseh Rádiónak. Ladislav Dusek elmondta:

  • Szlovákiában 3,
  • Svédországban 2,
  • Horvátországban, Nagy-Britanniában, Magyarországon és Szerbiában pedig 1-1 főt fertőzött meg a SARS-CoV-2 koronavírus.

A szakértő szerint egyelőre elhanyagolható számokról van szó, a nyári turistaidényben azonban számolni kell azzal, hogy a vírust többen is behozzák külföldről, s ezért Csehországban lokális járványgócok is kialakulhatnak.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter megerősítette Ladislav Dusek kijelentését. „Eddig valóban csak néhány, nem többtucatnyi esetről van szó” – mondta Vojtech a Seznam.cz hírportálnak. A tárcavezető szerint az utóbbi napok fejleményei alapján Horvátország, Bulgária és Görögország és „kockázatos” állammá vált. Tudom, hogy kedvelt tengerparti üdülőhelyekről van szó. „Mindenkinek, aki odautazik, tudatosítania kell a kockázatokat, és védenie kell magát” – tette hozzá Vojtech.

Szintén az utóbbi napok fejleményei alapján a cseh egészségügyi tárca vasárnap elrendelte, hogy a Szerbiából és Montenegróból visszatérő cseheknek kötelezően COVID-19-tesztnek vagy kéthetes házi karanténnak kell alávetniük magukat.

Csehországban március elsejétől – amikor ott először jelent meg a kór – hétfőig 13 174 igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki. Az aktív fertőzöttek száma 4575, közülük valamivel több mint százat kezelnek kórházban. Három lokális fertőzésgócot tartanak nyilván: Karvinát, Jihlavát és Kutná Horát. Mindhárom városban és környékén szigorították a higiéniai előírásokat. Adam Vojtech szerint az országos járványhelyzet nyugodt, és ellenőrzés alatt van.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.