Itthon hvg.hu 2020. július. 03. 18:40

Összevesztek a Facebookon a karantén miatt, amikor találkoztak, előkerült egy fejsze

A házi karantén miatt kezdtett kommentháborúba két férfi, majd az utcán folytatták az ellenségeskedést. A balhénak a vádlott édesanyja vetett véget.

Jogerős ítélet született a Lenti Járásbíróságon csütörtökön annak a férfinak az ügyében, aki fejszével ment neki egy ismerősének, mert előtte összevesztek a Facebookon.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint a vádlott és ismerőse március 24-ről 25-re virradóra egy közös ismerősük koronavírus miatti házi karanténnal kapcsolatos Facebook-bejegyzése alatt kommentelve balhéztak össze. Ezen a sértett annyira felhúzta magát, hogy a feleségével együtt elment újdonsült haragosa családi házához. A vádlott a házból fejszével és szekercével felszerelkezve ment ki és azzal fenyegette meg az ismerősét, hogy megöli. A kapu előtti hídon tovább folytatták a veszekedést, majd egymásnak estek, amitől a sértett orrán duzzanat és horzsolásos seb keletkezett.

A dulakodásnak végül a vádlott édesanyja vetett véget.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság és testi sértés miatt, ezért őt 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta.

Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerős.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.