A hétvégén már nyugodtan elindulhatnak Horvátországba, igaz, a helyi járványügyi szabályokról érdemes előtte tájékozódni.
Újra megnyílik a magyar és a horvát határ, nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.
Péntektől mind a hét közös határátkelőhelyen a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba.
Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, szabályokat fontos figyelembe venni.
A miniszter a videójában elmondta, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden beszélt telefonon egyebek mellett a határnyitásról. A számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra – magyarázta.
Szijjártó emlékeztetett: Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé már korábban megtörtént a határnyitás, és nem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.
(Képünk illusztráció)