Itthon hvg.hu 2020. május. 10. 12:32

Furcsán változnak a járványról kiadott hivatalos számok

Olyan mutató csökkent, aminek elvileg nem lenne szabad csökkennie. Korábban megtörtént, hogy egy-két nap elteltével korrigálták a hibát, ha valakit nem a saját megyéjébe írtak be, ezúttal jóval többet kellett várni.

Egymásnak ellentmondó számokat közölnek a hivatalos járványügyi tájékoztató honlapon. A koronavirus.gov.hu-n napról napra közzéteszik megyei bontásban, hogy mennyi az összes igazolt koronavírusos eset száma. Ez az adat azt mutatja, hogy hány ember van, akinél a járvány kezdete óta kimutatták a fertőzést, teljesen függetlenül attól, hogy az illető még mindig fertőzött-e, meggyógyult-e vagy épp elhunyt. Logikus, hogy ez a mutató semmiképp nem csökkenhet,

ehhez képest Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyéről is alacsonyabb számokat tettek szombaton és vasárnap is közzé, mint pénteken és az azt megelőző néhány napban.

A járványról tájékoztató Facebook-oldalon is látszik: pénteken még 65, illetve 17 volt a hivatalos esetszám ebben a két megyében. Heves megyében április 28-a óta minden nap 17 fertőzöttet tüntettek fel, Borsod-Abaúj-Zemplénben május 2-a óta állt 65-ön a mutató a térkép szerint.

Szombatra aztán eltűnt néhány ember a statisztikákból, és ez így maradt vasárnap is.

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatójára elküldtük a kérdésünket, mivel magyarázzák a számok csökkenését, választ nem kaptunk, fel sem olvasták a kérdést.

A Portfolio még áprilisban kérdezett rá a Belügyminisztériumnál arra, hogy a korábbi hasonló csökkenéseknek mi az oka, és teljesen értelmetlen választ kaptak: „a megyei adatok csökkenését a gyógyult esetek levonása okozza”. Ez lehetetlen, hogy így legyen – az összes igazolt esetbe beletartoznak azok is, akik már meggyógyultak -, így amikor visszakérdeztek, már azt a választ kapták: „nincs csökkentve a gyógyultak számával a fertőzöttek száma”.

Egy olvasójuk is megkérdezte a BM-et, és egészen más választ kapott – olyat, amelyről hihető, hogy ez a megoldás.

Előfordulhat, hogy egy szociális vagy egészségügyi intézmény az adatszolgáltatás során nem adja meg a fertőzött állandó lakcímét, ezért a protokoll szerint addig a fertőzött az intézmény címére van a beteg bejelentve. Amikor tisztázódik a fertőzött állandó lakhelye, akkor kerül végleges státuszba a fertőzött bejelentése.

A G7 arról ír: korábban egy-két napon belül korrigálták ezeket a hibákat, most azonban két olyan, a cikkünkben említett megyében csökkent a fertőzöttek száma, amelyekben legalább egy hete nem volt növekedés. Tehát elvileg 11 nap után derülhetett ki valakiről, hogy más megye intézményében él, mint ahol az állandó lakcíme van.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.