Itthon hvg.hu 2020. május. 04. 17:03

Kocsis Máté lealázta a Kövér László miatt tiltakozó Kunhalmi Ágnest

Az ellenzéki politikus korábbi helyesírási bakiját idézte fel.

Kövér László házelnök, fideszes választmányi elnök minapi szavai ellen tiltakozott a Parlamentben a szocialista Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó azzal, hogy egy kettes számot tűztek a kabátjukra, a születési évszámukat is feltüntetve a papíron.

Kövér a Hír Tv-ben, Bayer Zsolt műsorában Szabó Tímeáról beszélve azt mondta,

szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.”

Az ominózus interjú előtt Szabó a Parlamentben azt kérte számon, miért osztogat Romániába és Szerbiába maszkokat a kormány, mire őt mocskoló cikkek jelentek meg, többek között a Magyar Nemzetben.

Kövér kijelentése miatt a médiahatóságnál több ellenzéki képviselő panaszt tett.

Kunhalmi később a közösségi oldalán egy másik Kövér idézet kíséretében azt írta, nőként nem tartja alacsonyabb rendűnek magát, visszautasítja a házelnök szavait, és kéri a fideszeseket, hogy

a saját kisebbségi érzésüket ne a magyar nőkön verjék le.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté nem állta meg szó nélkül az akciót, és Kunhalmi korábbi helyesírási baklövését visszahova azt írta: az ellenzéki politikus a nyelvtanból valaha szerzett legjobb osztályzatát írta magára.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.