Itthon hvg.hu 2020. április. 30. 07:31

Népszava: A Fidelitas kizárásáról tárgyal a Néppárt ifjúsági szervezete

A rendkívüli felhatalmazás az ifjú konzervatívoknak is sok.

Tizenöt ország tizenkilenc tagszervezetének közös indítványa alapján napirendre veszi az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP a Fidelitas kizárását – írja a Népszava. Az indítványozók között skandináv, balti, cseh, görög, ír, olasz, portugál és ukrán, valamint a Benelux-államok tagszervezetei szerepelnek.

A kizárással kapcsolatban megosztott a YEPP, a lap azt írja, többen megvárnák, tényleg visszaél-e az Orbán-kormány a rendkívüli felhatalmazással.

Az állásfoglalásban az áll, hogy a magyar veszélyhelyzetben megszavazott rendeleti kormányzás folytatja a demokratikus fékek és ellensúlyok, valamint a jogállam leépítését, szándékosan gyengíti az ellenzéket, és aláássa a tisztességes politikai versenyt. Kiemelik a határidő nélküli rendkívüli helyzetet, és a rémhírterjesztés büntetésének szigorítását is. Idézik Donald Tuskot, az Európai Néppárt elnökét, aki szerint "ezek a lépések aránytalanok és politikailag veszélyesek".

A YEPP döntéshozó tanácsa következő ülésén veszi napirendre az indítványt. Maga a Néppárt a járvány levonulása után fog határozni a Fidesz sorsáról.

Hirdetés