Itthon T. R. 2020. április. 22. 13:02

Nyolcezer lélegeztetőgéppel számol Orbán, eddig 700 érkezett Kínából

A koronavírus-járvány elején azt mondta a miniszterelnök: 2560 gép van hazánkban, ehhez szereznek be folyamatosan Kínából.

Amikor majd a nagy terhelés alatt leszünk, akkor azért 7500-8000 intenzív kórházi ágy és lélegeztetőkészülék is kellhet.

Ezt mondta Orbán Viktor április 10-én a Kossuth rádióban. Akkor hozzátette, békeidőben Magyarországon nagyjából kétezer darab van. Ennél pontosabb számot még március végén mondott a kormányfő, akkor 2560-at említett.

„A legrosszabb esetre készülve legyen 8 ezer működő lélegeztetőkészülékünk, és legyen több mint 30 ezer ágyunk” – ezt már legutóbbi rádiónyilatkozatában mondta a miniszterelnök, amikor pedig Ajkán járt, akkor a lélegeztetőgép-helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, a járvány május 3-i tetőzésére „az 5 ezres lélegeztetőkészülék-szám meglesz”.

Ezzel kapcsolatban két MSZP-s képviselő, Mesterházy Attila és Szakács László írásbeli parlamenti kérdést tettek fel, azt, hogy:

Hány lélegeztetőgép érkezett Kínából?

A kérdést Kásler Miklós miniszternek címezték, Rétvári Bence államtitkár válaszolt:

április 20-ig összesen 538 lélegeztetőgép érkezett.

Erről Szijjártó Péter is beszélt hétfőn, napirend előtti parlamenti felszólalásában. Az operatív törzs szerdán ehhez hozzátette, érkezett további 164 darab, tehát

összesen 702.

A Qubit a minap az egyik cikkében azt írta, normál napi üzletmenetet feltételezve egy transzport lélegeztetőgép nagyságrendileg 2-3 millió forintba kerül, egy alap invazív lélegeztetőgép 4 millió, a magas kategóriás készülék 5-6 millió forinttól érhető el, míg egy minden funkcióval és opcióval felszerelt csúcskategóriás készülék, amely a páciens lélegeztetőgépről történő automatikus leszoktatására is alkalmas, elérheti a 9-10 millió forintos nagyságrendet is.

Vagyis: 10-15 milliárd forintból beszerezhető volna a kormányzati tervek megvalósításához szükséges mennyiség.

Azonban a kormányzati szereplők folyamatosan arról beszélnek, a mostani körülmények között a szabadpiaci állapotok inkább a szabadrabláshoz vannak közelebb.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.