Itthon hvg.hu 2020. április. 20. 11:37

1,1 milliárd uniós pénzt költöttek az új nemzeti alaptanterv szakértőire

A pályázat 2,4 milliárdos keretösszegéből 1,11 milliárd forintot kötöttek le a szakértők személyi jellegű ráfordításaira.

Márciusig 1,11 milliárd forintot kötöttek le a szakértők személyi jellegű ráfordításaira abban az uniós támogatásból megvalósuló projektben, amelyben az új Nemzeti Alaptanterv előkészítése is zajlott – tudta meg a Magyar Narancs. A lap a projektgazda Eszterházy Károly Egyetemhez fordult közérdekű adatigényléssel, így derültek ki ennek részletei: 177 millió forintot szociális hozzájárulási adóként a költségvetésnek fizet az egyetem, a szakértők bruttó bérköltségeként pedig 934 millió forintot tüntettek fel válaszukban. A projekt 2017. július 1-jén indult és idén október 31-én zárul.

A 2,4 milliárdos keretösszeg fennmaradó részét vélhetően az adminisztratív munkatársak bérére, dologi és utazási költségekre, informatikai fejlesztésekre fordították. A pályázat elnagyolt összefoglalója az egyetem honlapján is elérhető.

Mint korábban írtuk, hiába a 2,4 milliárdos vissza nem térítendő uniós támogatás, majd pedig az újabb, havi közel félmillió forintok, amiért Takaró Mihály, felesége és további négy tucat szakértő nemzetiesítette az elkészült új NAT-ot, az nem kerül bevezetésre. Gulyás Gergely miniszter tavaly decemberben azt jelentette be: nem érkezett annyi változtatás, ami ezt indokolná, így inkább a jelenlegi NAT-ot módosítják majd.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.