Legalább egy hétig nem volt fizikálisan jelen orvos az otthonban. Az operatív törzs hétfői tájékoztatója.
A törzs hétfői tájékoztatója előtt közölték, hogy:
egy nap alatt 10 újabb halálesetet és 68 új fertőzöttet diagnosztizáltak hazánkban.
- A beazonosított fertőzöttek száma ezzel 1984-re nőtt, a halottak száma pedig 199.
- 267-en vannak, akik gyógyultan távoztak a kórházból.
- 811 ember viszont továbbra is ápolásra szorul, és
- 60-an vannak lélegeztetőgépen.
A hétfői tájékoztatón Kiss Róbert ezredes arról beszélt, hogy összesen 11 240 hatósági házi karantén van érvényben. A kijárási korlátozással kapcsolatban azt mondta, 3945 alkalommal intézkedtek ezzel kapcsolatban a hétvégén. De Budapesten a hétvégén nem történt nagyobb szabályszegés. Elmondta azt is, vasárnap két gép érkezett hazánkba védőfelszerelésekkel, összesen több mint 20 tonna, ezeket raktározzák.
Müller Cecília a friss adatok ismertetésével kezdte. Vasárnap újabb mintavételezés történt a Pesti úti idősek otthonában, 223 fertőzöttről tudnak ott (közülük 19 dolgozó), 23-an hunytak el az ott lakók közül. Elmondta, még mindig tart a vizsgálat az otthonban, több dokumentumot is megkaptak, ezek alapján azt állítják, legalább egy hétig nem volt fizikálisan orvos az intézményben.
Orbán vasárnap azt mondta, május 3-án tetőzhet a járvány itthon, Müller erről azt mondta, talán tényleg ekkor lehet a csúcsán a járvány, ezt követően "plató" keletkezik, több napig ugyanannyi betegszámot regisztrálhatnak. "De ennek is bizonyos ideig el kell tartania." A kórházi ágyakkal kapcsolatban úgy fogalmazott, egy betegágy nem pusztán egy darab ágy, ahhoz gépek, orvosi berendezések, vezetékek kellenek, sőt, szükség van mellé humán erőre, orvosokra is. Ezek a folyamatok zajlanak most.
1600 fő jelentkezett eddig önkéntes munkára az egészségügybe, több mint 250 egészségügyissel már szerződést is kötöttek. Több mint 13 ezer egészségügyi dolgozót pedig átképeznek, nagyjából 1500 orvos már le is vizsgázott.
Kérdések
Ivóvízzel, szennyvízzel terjedhet a vírus? Jellemzően ivóvízben nem. Ha bele is kerül, felhígul. Nyugodtan ihatunk vizet. Szennyvízben már mutattak ki, evvel óvatosan.
Mit tehet, hogyan védekezhet az, aki idős emberrel lakik együtt? Kézmosás, kicsi elkülönülés, cseréljünk rendszeresen ruhát, ha van, használjanak külön mosdót. Sőt: ilyenkor otthon is viselhetünk maszkot.
Terjedhet a vírus a légkondin keresztül? "Elviekben nem kizárt." Nem is nagyon ajánlja ezek használatát Müller.
Újabb otthonokban felbukkant a vírus? Igen, mára 19 idősotthonban jelent meg a koronavírus. 8 fővárosi, de Tököl, Sződliget, Borsodnádasd, Győr, Bodajk, Dabas és Seregélyes idősotthonaiban is jelen van a vírus többek között. De több helyen csak egy-egy fertőzött van, jellemzően ápoló.
Egyetért-e Orbán Viktor azon kijelentésével a törzs, miszerint május 3-án tetőzhet a vírus Magyarországon? Mire alapozzák ezt? Ha tényleg így lenne, akkor biztonságos-e a törzs szerint május 4-én érettségit tartani? A számításról azt mondta Müller, egy modell alapján mondták ezt, arra készülnek, hogy erre az időpontra készen álljon az ellátórendszer. "Ez egy határvonal, amit kiszámoltak." A fertőzések zöme idősotthonban van, máshol nem nagyon terjed, ezért az érettségi elhalasztását nem javasolja a törzs.
Hány mentő jár naponta tesztelni országosan? 55. "Ez elegendőnek bizonyul." De nem a mentésből vonták ki ezeket.
A törzs tájékoztatója előtt szerkesztőségünk ezeket a kérdéseket küldte el:
- Egyetért-e Orbán Viktor azon kijelentésével a törzs, miszerint május 3-án tetőzhet a vírus Magyarországon? Mire alapozzák ezt? Ha tényleg így lenne, akkor biztonságos-e a törzs szerint május 4-én érettségit tartani?
- Információink szerint a Madridi úti hajléktalanszállóról a napokban több embert szállítottak kórházba pozitív koronavírus-teszttel. Meg tudják ezt erősíteni? Ha igen, hány embert érintett és milyen további intézkedéseket vezettek be a helyszínen? Összesen hány ember fertőződött meg hajléktalanellátó intézményekben?