Itthon MTI 2020. április. 06. 16:23

Sok településen osztanak maszkot az önkormányzatok, Pécsen 150 ezret

Az ország több településén is védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok a koronavírus-járvány miatt, a maszkokat folyamatosan juttatják el a háztartásokba. Összefoglaló.

Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos – közölte Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere. Az önkormányzat hétfőtől 33 ezer maszkot oszt ki, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett 60 év feletti kerületi lakosokat többször használható, mosható és vasalással is fertőtleníthető védőeszközzel lássa el. A polgármester közölte azt is, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak több tízezer, akár több hónapra is elegendő, védőmaszkot adnak át. Emellett a kerület az óvodai, bölcsődei és szociális dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint az önkormányzati rendészeknek és az önkénteseknek is maszkot biztosít.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd – közölte Péterffy Attila polgármester a Facebookon.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak – közölte Botka László polgármester a közösségi oldalán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti – jelentette be Márki-Zay Péter polgármester.

Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki – tájékoztatott Bedő Tamás polgármester.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat – írta hétfőn közösségi oldalán Balogh László polgármester. A higiénikus körülmények között, önkormányzati dolgozók segítségével csomagolt ingyenes juttatásból ezen a héten a posta minden háztartásba kiszállít két-két darabot.

Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezeket első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterületfelügyelet munkatársai kapták meg, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is – közölte Fekete Zsolt polgármester. Hozzátette: két hete több tízezer sebészi maszkot is rendeltek, ám azok nem érkeztek meg, ugyanakkor a városi foglalkoztatási kft. is megkezdte a mosható, textilmaszkok varrását.

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Mezőfi Zoltán polgármester jelezte, minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbetegellátót és a rendőrséget is. Ezen intézmények ugyan rendeltek maguknak, de nem minden esetben érkezett meg a szállítmány időre.

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása ózongenerátorával – közölte Dávid Zoltán orosházi polgármester a közösségi oldalán. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is. További védőfelszerelések beszerzésén és szétosztásán is dolgoznak.

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek – jelentette be a város polgármestere. Macsári József hozzátette, háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz maszkot.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.