A kormányzati tájékoztató oldalra felkerültek az adatok megyei bontásban.
A kormányzat eddig adatvédelmi indokokra hivatkozva semmilyen információt nem közölt arról, hogy az ország egyes területein hogyan alakul az igazolt koronavírusos esetek száma, Müller Cecília országos tisztifőorvos még az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján is csak annyit mondott, hogy a fertőzöttek "egyenletesen oszlanak el az egész országban".
Kedden késő este azonban megjelent egy statikus térkép a Koronavirus.gov.hu tájékoztató oldalon, amelyről leolvasható, hol hány igazolt fertőzést tartanak nyilván.
Erről kiderül, hogy az eddig közölt 492 eset közül
- a legtöbbet, 215-öt Budapesten regisztrálták,
- a második legtöbbet, 89 Pest megyéből jelentették.
- a legkevesebb fertőzés – összesen kettő – Heves megyében fordult elő.
Hetekig a hivatalos tájékoztatásban csupán az elhunytak állampolgárságát közölték, annak ellenére, hogy az újságírók rendszeresen rákérdeztek a területi adatokra. Hétfőn aztán a COVID-19 betegségben elhunyt 16 páciens több adatát is nyilvánosságra hozták a kormányzati tájékoztató oldalon, köztük a nemüket és azt, milyen alapbtegségük volt. Ezt hivatalosan azzal magyarázták, hogy átláthatóbbá akarták tenni a járványról szóló kommunikációt, ám a Társaság a Szabadságjogokért felhívta a figyelmet arra, hogy az adatok ilyen formában való közlése jogsértő.