Itthon hvg.hu 2020. március. 29. 19:47

Úgy tűnik sikerült a járványgörbét ellaposítani - véli a koronavírus-kutatócsoport vezetője

Jakab Ferenc elmondta azt is, hogy úgy gondolják, aki átesett a betegségen, az rövidtávon biztosan immunitást szerez.

A Pécsi Tudományegyetem Koronavírus-híradójának nyilatkozott Jakab Ferenc, aki az országos koronavírus-kutatócsoportot vezeti. Az egyetem biológiai intézetének docense a videóban arról beszélt, hogy egyelőre csak matematikai modellek alapján becsülhető meddig tarthat és hány embert fertőződhet meg Magyarországon a járvány által.

Ugyanakkor fontos, hogy úgy véli, sikerült széthúzni a járványgörbét, vagyis lassul a terjedés üteme, aminek nyomán az ellátórendszer is jobb állapotban maradhat.

Elmondta azt is, hogy mostani állapot szerint, aki átesett a járványon egy időre – 1-3 évre - immunitást szerez.

Közölte még, hogy van néhány ígéretes szer a betegség ellen, de ezek mindegyike még klinikai tesztelés alatt van, egyik sem igazolta 100 százalékban, hogy hatékony lehetne.

A koronavírus-kutatócsoport vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő két hét után meglátjuk, milyen könnyítések lehetnek esetleg a jelenlegi intézkedéseken, de arra kért mindenkit, kerülje a kontaktusokat és tartsa be az utasításokat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.