Itthon hvg.hu 2020. március. 18. 17:20

Ellátják a gödi időseket, ha vállalják a házi karantént

A gödi polgármester újabb intézkedésekről tájékoztatott.

Veszélyhelyzeti tájékoztatót tartott Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere, mivel a kormány rendeleti úton több új szabályozást vezetett be.

A Facebook-oldalára felkerült videójában a városvezető bejelentette:

a 70 évnél idősebb lakosok nyilatkozhatnak az alapszolgáltatási központnál arról, hogy önként vállalják: állandóan a lakásukban maradva csökkentik kitettségüket a vírusfertőzésnek. Ha így tesznek, az önkormányzat megszervezi a halaszthatatlan ellátásukat, a gyógyszertári és heti bevásárlásukat, az ételkiszállítást.

A rászorulók – magyarázta Balogh – szociális étkeztetésben is részesülhetnek. Ennek is az a feltétele, hogy vállalják az önkéntes házi karantént, és erről nyilatkoznak is.

A polgármester nyomatékosan kérte a szolgáltató üzleteket – amelyek nyitva tartását egyelőre nem korlátozta a kormány –, hogy egyelőre ne fogadjanak vendégeket. "A napokban vélhetően rájuk vonatkozó rendelet is készül majd" – jegyezte meg.

A szülőkhöz szólva Balogh elmondta, hogy kedden rendőri intézkedést kellett kezdeményezni, mert a város egyik játszóterén sok gyerek gyűlt össze.

Nyomatékosan kérem önöket, hogy kerüljék a gyerekeikkel való gyülekezést. Foglalják el őket otthoni játékokkal"

– hangsúlyozta a polgármester, jelezve: az ügyeleti rendben működő gyermekintézmények szakembereitől szükség esetén tanácsot lehet kérni.

Egyben azt is bejelentette Balogh, hogy szerdán elrendelte valamennyi közterületi játszótér lezárását, és a termelői piacot is bezáratta

Hirdetés