Itthon hvg.hu 2020. március. 17. 12:01

Letartóztatták a csalót, aki 220 millió nem létező arcmaszkért kért pénzt

A hondurasi férfi egy amerikai cégtől csalt ki közel százezer dollárt arcmaszkokért.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba került a férfi, aki arcmaszkokat ígérve csapta be egy amerikai cég vezetőjét.

A megalapozott gyanú szerint a 35 éves hondurasi férfi és bűntársai egy egyesült államokbeli gazdasági társaság vezetőjével 220 millió egészségügyi arcmaszk leszállítására szerződtek. Ehhez egy létező magyar cég adatait használták fel, amelynek vezetője minderről nem tudott. A gyanúsított és társai közel százezer dollárt kértek és kaptak előlegként a szállítmányért.

Mivel további előleget kértek, az amerikai cég képviselője Magyarországra utazott, hogy megtekintse az árut. A társaság tagjai azonban további, nyolcmillió forintot meghaladó összeget kértek tőle telefonon. A sértett ekkor fogott gyanút, és értesítette a rendőrséget, akik az előre megbeszélt találkozón, egy V. kerületi étteremben elfogták az álnéven bemutatkozó csalót.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.