Itthon hvg.hu 2020. február. 28. 22:17

Hatvanöt üzletet rabolt ki egy tinikből álló banda Budapesten

A nyolc tagú társaság öt hónap alatt kétmillió forintot zsákmányolt.

Négy gyerek- és négy fiatalkorú fiú ellen fejezte be a nyomozást a rendőrség, akik a gyanú szerint 2018 októbere és 2019 februárja között összesen 65 üzlethelyiséget – egyebek mellett gíroszosokat, büféket és pékségeket – feltörő fiatalok ellen felezte be a nyomozást a rendőrség.

Az RTL Klub Híradójából kiderül, hogy a banda tagjai szinte minden „akciójuknál” ugyanazt a módszert alkalmazták: kifeszítették a vevők utcafronti kiszolgálásához használt egyik ablakot, bemásztak a helyiségbe, majd kifosztották a pénztárgépet. Előfordult, hogy mobiltelefont, laptopot vagy italt is magukkal vittek.

A rendőrök a fiúkat az üzletek biztonsági kameráinak felvételei alapján azonosították, majd fokozatosan elkapták. Kiderült: a betörések értelmi szerzője a legfiatalabb, csupán 13 éves fiú volt.

A riportban elhangzott, hogy mivel a 14 év alatti fiúkat nem tarthatták benn a rendőrök, akadt közülük, aki két héttel az elengedése után újra betört egy étterembe.

A bandatagok jól ismerték egymást, a legtöbbjük egy gyerekotthonban nevelkedett. A kiskorúak nem büntethetők, de a négy fiatalkorú fiú ellen eljárás indult. A betörésekkel összesen kétmillió forint kárt okoztak, a legnagyobb egyszeri zsákmányuk 500 ezer forint volt, amit egy belvárosi gíroszosból vittek el.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.