Itthon hvg.hu 2020. február. 26. 17:57

"Karanténba" rakja olasz edzőjét a Honvéd

A csapat edzője és másodedzője is kapcsolatba kerülhetett a koronavírus miatt lezárt olasz területeken élőkkel.

A 31-szeres válogatott labdarúgó, az NB III.-as együttes vezetőedzője, Pisont István irányítja a Budapest Honvédot a február 29-i, szombati DVTK elleni bajnokin. Giuseppe Sannino és másodedzője, Alessandro Recenti helyettesítésére azért van szükség, mert mindketten kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt olaszországi területeken élő emberekkel – olvasható a csapat honlapján.

Az olasz szakemberek semmiféle tünetet nem mutatnak, orvosi ajánlásra azonban nem látogatják a csapat edzőközpontját azóta, hogy az olasz hatóságok óvintézkedéseket vezettek be. Ezért nem lesznek ott a szombati meccsen sem.

Az OSC vízilabdacsapata is volt Olaszországban - magyar bajnokik maradnak el

"A Budapest Honvéd FC felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért. A vezetőség elővigyázatosságból – védve a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégáit – döntött az ideiglenes helyettesítés mellett" – közölték.

A klub – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával összhangban – arra kérte a szurkolóit, hogy inkább otthonról biztassák a csapatot, ha az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.