Itthon hvg.hu 2020. február. 18. 21:12

Átlagosan 10,88 perc alatt érnek ki a mentők a sürgős esetekhez

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a 15 percen belüli kiérkezési arány pedig 82 százalékos.

Az Országos Mentőszolgálat országosan 10,88 perc alatt ér ki a sürgős esetekhez, a 15 percen belüli kiérkezési arány pedig 82 százalékos - írta Rétvári Bence a jobbikos Lukács László Györgynek küldött írásbeli válaszában – vette észre az Index.

Az ellenzéki képviselő valójában arra kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy megyénkénti bontásban adja meg a mentők kiérkezési idejét. Erre vonatkozóan azonban nem kapott adatokat, így az sem derült ki, hogy az ország eltérő domborzati és más adottságai miatt a kiérkezési idő a szükségesként rögzített 15 perctől eltér-e jelentősen a valóságban az egyes vidékeken.

Rétvári Bence szerint a 2018 végén bevezetett digitális időbélyeg lehetővé teszi ugyan, hogy folyamatosan ellenőrizhető és vizsgálható legyen a kiérkezési idő, a részletes adatokat mégsem osztotta meg Lukáccsal. Annyit közölt csupán, hogy az utóbbi években folyamatosan javultak az adatok.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen február elején egy 62 éves beteghez hívták a mentőket, akiknek azonban várakozniuk kellett, mert félő volt, hogy elakadnak a területre vezető, igen rossz állapotban lévő úton. Mire jött értük egy terepjáró és a helyszínre értek, a beteg meghalt.

(Címlapképünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.