Itthon hvg.hu 2020. február. 07. 16:15

Akár a hatéveseket is kamerákkal figyelhetik majd az iskolákban

A kormány egyelőre csak vizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel lehet megvédeni a tanárokat.

Ha a kormány szükségesnek látja, akkor az általános és középiskolákat is biztonsági kamerákkal szerelik fel, hogy megelőzzék az iskolai erőszakot – közölte a hvg.hu-val az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfőn jelentette be, hogy az utóbbi hónapok tanárbántalmazásai miatt gondolkodnak az iskolai rendészet bevezetésén és a kamerarendszer telepítésén. Továbbá azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy adott esetben a szülőket is szankcionálnák a családi pótlék felfüggesztésével.

Lapunk információi szerint a kamerák bevezetéséhez törvénymódosítás szükséges, de ha megszavazza az Országgyűlés, akkor a szülőknek nem lesz beleszólásuk abba, hogy megfigyeljék-e gyereküket az osztálytermekben.

Nem akadályozhatja meg a szülő, hogy megfigyeljék gyerekét az iskolában

Ha a parlament törvényt hoz róla, az iskola pedig rábólint, akkor sem a pedagógusoknak, sem pedig a szülőknek nem lesz beleszólása abba, hogy kamerával figyeljék meg a gyerekeket a tantermekben és a folyosókon - tudta meg a hvg.hu.

Az Emmi válaszában kiemelte: egyelőre vizsgálják, hogyan lehet a pedagógusokat megvédeni, a bántalmazást megelőzni, az ellen fellépni. A javaslatok kidolgozása még zajlik, arról döntés nincs.

A kamerák esetleges felállításának lehetőségét és az ettől várható eredményeket a tárca még csak vizsgálja, a kamerák elhelyezésének részletkérdéseinél még nem tartunk”

– írták.

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy bizonyos iskolákban pedagógusokat erőszakkal fenyegetnek, terrorizálnak és bántalmaznak egyes diákok. Az erőszak elfogadhatatlan, és erre nincs mentség se a diáknak, se a szülőnek, függetlenül attól, hogy ki milyen szociális helyzetben van – hangsúlyozta a tárca.

Hirdetés