Itthon hvg.hu 2020. február. 03. 07:34

Orbán a Fidesz sorsáról is egyeztethet ma Brüsszelben

A hétfői gyorsviziten ugyanakkor mégis inkább az unió hétéves keretköltsége lehet a legforróbb téma.

Brüsszelbe érkezik hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az uniós csúcsintézmények vezetőivel, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács első emberével egyeztessen, írja a kormányközeli Magyar Nemzet.

A lap kérdésére az Európai Bizottság azt közölte, hogy a magyar kormányfő számos, az EU-t érintő kihívásról tárgyal majd von der Leyennel, és noha a témák között hivatalosan nem szerepel, az MN szerint "borítékolható", hogy a felek a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) kapcsolatát is érintik. A gyorsvizit legfontosabb ügye ugyanakkor az unió hétéves keretköltségvetése lehet.

Orbán Viktor a napokban vett részt a Kohézió barátai elnevezésű 16 tagú csoport egyeztetésén, ahol arról beszélt, hogy "egyelőre igen messze vannak az álláspontok a keretköltségvetésről". A miniszterelnök szerint a "viták elején vagyunk", illetve azt is hozzátette, hogy "olyan büdzsére lenne szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat a tagországokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére".

A kormányfő beszélt arról is, hogy az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben szerinte elrontották, és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit. "A britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet", fogalmazott Orbán Viktor.

A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy az EPP szintén ma ül össze, de úgy tudni, Orbán nem találkozik a pártcsalád elnökével, Donald Tuskkal. A kormányfő később Rómába indul, ahol először Giuseppe Conte kormányfővel, később pedig a jobboldali olasz pártok vezetőivel egyeztet. Néhány nap múlva pedig Angela Merkel német kancellárhoz és Annegret Kramp-Karrenbauerhez, a kereszténydemokrata CDU elnökéhez utazik Berlinbe.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.