Itthon hvg.hu 2020. január. 27. 19:06

Lemondott és a pártból is kilépett a Momentum győri elnöke

Hegyi Szabolcs állítása szerint döntésének semmi köze a vasárnapi polgármester-választáshoz.

A 24.hu úgy értesült, lemondott elnöki posztjáról és kilépett a pártból a Momentum győri alapszervezetének elnöke, Hegyi Szabolcs. A párton belüli kibékíthetetlen ellentétek állnak a lap szerint a háttérben.

Hegyi Szabolcs közölte, hogy már három héttel korábban bejelentette döntését a pártnak, lemondását éppen ezért nem a január 26-i, győri polgármester-választás eredménye miatt nyújtotta be, és a pártból sem emiatt lépett ki. Mint mondta, megállapodtak, hogy lépését nem hozzák nyilvánosságra, nem akarták befolyásolni a választás eredményét.

A vasárnapi időközi polgármester-választást, melyet Borkai Zsolt volt fideszes polgármester lemondása miatt kellett tartani Győrben, a kormánypártok jelöltje, Dézsi Csaba András nyerte, fölényesen.

A Momentum távozó politikusát megdöbbentette, mekkora fölénnyel nyert a Fidesz jelöltje, ugyanakkor szerinte az ellenzék kampánya nem értékelhető gyengének. Hozzátette, nehéz most mit mondani, Győr egy fideszes város, egy fideszes bástya.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.