Nyílt levélben fordultak Kásler Miklóshoz a nőgyógyászati osztály dolgozói, Polt Pétertől is válaszokat várnak.
Rendkívül súlyos vádakat fogalmaztak meg a Borsod megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának dolgozói egy nyílt levélben. Az MTI tudósítása szerint azt állítják: egy nő méhét ikerszülés után indokolatlan távolították el, majd megváltoztatták a szövettani eredményeket, hogy a műtétet indokolják; jogosulatlanul végeztek mesterséges megtermékenyítést, egy orvos pedig arra utasította a másikat, hogy egészségügyi indok nélkül vegye ki egy fiatal roma nő petevezetékeit.
A levelet Kásler Miklósnak címezték, de Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő bevitte a Legfőbb Ügyészségre is.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ úgy reagált: egyetlen olyan nyomozás zajlik, amit nem a kórház indított és a kórháznak tudomása van róla. „A kórház független igazságügyi szakértővel vizsgáltatta meg az eseteket, melyek kapcsán maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége merült fel. A szakértői vélemény szerint a betegek ellátása során szakmai visszaélés, mulasztás nem történt sem az intézmény, sem az ellátó személyzet részéről” – írták.