Itthon hvg.hu 2019. november. 14. 20:57

A Fidesszel szavazott két MSZP-s Budafokon, a párt kilépésre szólítja fel őket

A párt szerint a két önkormányzati képviselő szembement az MSZP érdekeivel, ezért vissza kellene adniuk a mandátumukat.

A Fidesszel szavazott két MSZP-s képviselő az ellenzéki pártok előzetes megállapodása ellenére - erről számolt be a DK és a Momentum is. Budafokon bár továbbra is Karsay Ferenc fideszes polgármester irányítja a kerületet, ellenzéki többségű testület alakult a választásokat követően.

Havasi Gábor kerületi momentumos politikus a Facebookon ennek ellenére arról írt, hogy a Fidesz két MSZP-s képviselővel biztosította a többségét a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, egyikük Dankóné Hegedűs Jolán volt, aki alpolgármesteri posztot kapott, a másikuk pedig Daróczi Károly, aki egy bizottság elnöke lett.

Havasi a 168 Órának azt mondta, az ellenzéki pártok korábban arról állapodtak meg, hogy a három alpolgármesteri helyből kettőt kérnek az ellenzéknek, ebbe látszólag Karsay bele is ment, a közgyűlés alakuló ülésén viszont egy olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint két fideszes és egy MSZP-s alpolgármestere lesz, Dankóné Hegedűs Jolán, az előterjesztést pedig a két MSZP-s képviselő átszavazásával el is fogadták.

A DK, a Momentum és a Jobbik képviselői nem vettek részt a szavazáson, a momentumos politikus mellett a DK is közleményben sérelmezte, hogy ezzel a lépéssel az MSZP-sek "cserbenhagyták" a Fidesszel szembenálló ellenzéket.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan, illetve budapesti elnöke, Molnár Zsolt csütörtök este azonban közleményt adott ki, amelyben azt írták, a párt számára "teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a XXII. kerületi ellenzéki többségű önkormányzati testületben az MSZP két képviselője - az ellenzéki megállapodással ellentétben - az alakuló ülésen a Fidesszel és szatellitszervezeteivel szavazott". 

A párt közölte, hogy Dankóné és képviselőtársa annak ellenére vállalták az alpolgármesteri és bizottsági elnöki megbízatást, hogy "ezzel szembementek a szocialista párt érdekeivel és a párt által vállalt értékekkel. Döntésükről nem tájékoztatták sem az MSZP budapesti, sem pedig az országos elnökségét". 

A Magyar Szocialista Párt felszólítja Dankóné Hegedűs Jolánt és képviselőtársát, hogy azonnali hatállyal adják vissza a mandátumukat és lépjenek ki a szocialista pártból

- írták.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.