Itthon hvg.hu 2019. november. 07. 18:42

A rendőrség is megszólalt a botrányos győri közgyűlés után

A jegyző kérésére ki kellett menniük az alakuló ülésre a rendőröknek, de intézkedésre nem került sor.

Botránnyal indult a győri közgyűlés alakuló ülése, a városházára még a rendőrök is kiszálltak, amikor a tüntetők megpróbáltak bejutni. Annyi kiderült, hogy a jegyző kért segítséget a rendőrségtől, de hogy pontosan mi a feladatuk, azt helyben nem mondták el.

Az ülés után a rendőrség kiadott egy közleményt, amelyben azt írták: a jegyző „az önkormányzat házirendjének betartása érdekében rendőri segítséget kért”. A rendőrök megjelentek, azonban intézkedésre nem került sor.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.