Itthon hvg.hu 2019. október. 30. 14:15

Megszállta a NAV a Momentum székhelyét

Az adóhatóság kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a párt irodájában.

Szerda reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén jelent meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta közleményében a párt.

A NAV arról tájékoztatta a Momentum munkatársait, hogy a Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya

kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el az irodában költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából.

A közleményből az derül ki, hogy az intézkedést a Momentum tavalyi országgyűlési kampányára felvett költségvetési támogatás elszámolása miatt rendelte el a NAV, vélhetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi feljelentése miatt.

„Az elmúlt több mint fél évben, miután az ÁSZ visszavonta a Momentum állami támogatásának felfüggesztését, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV. Nem kértek be újabb iratokat, nem kerestek minket az ügyben, most azonban két héttel a választások után hirtelen bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és fiktív számlákat keresnek. Miközben sem a kamupártok, sem a kormánypártok gyanús költéseit nem vizsgálják, az EP és az önkormányzati választások után a legerősebb ellenzéki párttá vált Momentummal szemben ismét hirtelen akcióba lendült az állampárti gépezet, minden eszközzel megpróbálva ellehetetleníteni minket.

Nem ijedünk meg tőlük"

– írta a párt.

A Momentum hangsúlyozta, hogy mindenben a hatóság rendelkezésére állnak, mivel nincs rejtegetnivalójuk.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.