Itthon MTI / hvg.hu 2019. október. 28. 12:09

Pesterzsébeten 411 ezer forintra emelték a képviselők bérét, a Momentum kiszállt az ellenzéki együttműködésből

Zavar az ellenzéki oldalon az október 13-i siker után.

Pesterzsébeten a képviselő-testület baloldali többsége a múlt csütörtöki alakuló ülésen húszszázalékos fizetésemelést szavazott meg magának, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt - írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Fidesz–KDNP-politikusok elhatárolódtak a döntéstől, és hangsúlyozták, hogy az eredetileg 5, 10, illetve 15 százalékos emelésekről készített javaslatokat módosította felfelé a baloldali többség. Az emelést az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselőinek a támogatásával tudták megszavazni. A lap szerint a Párbeszéd négy, az LMP három, a Jobbik két külsős bizottsági helyet kapott.

Most derült ki ugyanakkor, hogy a XX. kerületi ellenzéki szövetségben a Jobbik átvette a Momentum Mozgalom helyét, utóbbi ugyanis kihátrált az együttműködésből.

Azt tapasztaltuk, hogy a partneri viszony a választásokat követően megbomlott. Az MSZP és a DK hatalomgyakorlási stílusát a Momentum Mozgalom nem tudja magáévá tenni, így az önkormányzat közös irányításának nem láttuk érdemi lehetőségét, a felkínált bizottsági elnöki tisztségeket nem vállaltuk el – írta a Momentum helyi szervezetének közösségi oldalán Somodi Klára és Szőnyi Attila önkormányzati képviselő.

A Momentum két képviselője ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az önkormányzat munkájában részt vesznek, nyitottak ügyek és meghatározott célok mentén továbbra is az együttműködésre.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.