Kedves Kövér László!

A történelem folyamán számos olyan alkalom volt már, amikor a diákok fontosabbnak érezték azt, hogy a saját szabadságuk érdekében tegyenek valamit, mint hogy bent üljenek a tanórán. Így történt ez 1956-ban is. Persze rettenetesen fontos az iskola. Amikor én ezeket a sorokat írom, a holnapi államelmélet-órámra kellene készülnöm. De nem. Jelenleg fontosabbnak éreztem azt, hogy helyre tegyek egy-két dolgot.

Anno pár srác az egyetemről felszólalt az akkori elnyomó rezsim ellen, néhány fiatal mert nemet mondani. Merte azt mondani, hogy „térdre csuhások”. Mertek beszólni az öltöny-nyakkendős politikusoknak, akik földesúrnak képzelték magukat. Ma már ezek a fiatalemberek azok, akik ellen nekem és a kortársaimnak kell fellépnünk, mert azt érezzük, hogy maguk megkeserítik a jövőnket, ellehetetlenítenek minket azáltal, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. Kizárják a generációmat azokból a döntésekből, amik minket érintenek igazán. Ellopják a pénzt, amit a jövőnkbe tudnánk fektetni. Romba döntik az oktatási rendszert, az egészségügyi rendszert pusztán azért, hogy valahol a világban bulizhassanak egy nagyot. Az én generációm nyugdíjról nem is mer álmodni, és rengetegen kilátástalannak találják a helyzetük.

Tudja, kedves házelnök úr, ma már az én generációm mondja azt maguknak, hogy „térdre csuhások”. Maguk már semmi olyan értéket nem képviselnek, ami elméletileg a Fidesz. Se nem fiatalok, se nem demokraták, se nem keresztények, és még csak véletlenül sem konzervatívok. Maguk egyszerű, öltöny-nyakkendős csalók, akik azt hiszik, hogy övék a világ. De nem. Tudja, én a héten beszélgettem egy rendkívül intelligens, fiatal, Fideszt támogató úriemberrel, és ha hiszi, ha nem, rengeteg mindenben egyetértettünk. Legfőképp abban, hogy elegünk van abból, hogy nincs párbeszéd, hogy mi nem szólhatunk bele a jövőnkbe, elegünk van abból, hogy ma a politika inkább civakodás, mintsem logikus érvek által felépített diskurzus.

Én úgy gondolom, hogy a politika mindenkié, nem egy adott csoporté, akik azt gondolják, hogy okosabbak, mint Zuckerberg, vagy hogy egy lacikonyha mellett nem fér el egy kebabosbódé. Ma már más idők járnak. Meg szeretnénk ismerni a saját kultúránkat amellett, hogy más népek szokásaiból is ismereteket szerzünk. Személy szerint ugyanolyan büszkén viselek egy nemzeti színű kokárdát, mint amilyen büszkén kihúzom magamat az Örömóda hallatán.

Nem Fidesz-ellenes vagyok, hanem rezsimellenes. Ha bármelyik más párt csinálná azt az undorító aljasságot, amit maguk itt művelnek, akkor azt az adott pártot is ugyanúgy megvetném. Nem a személyekkel van a bajom, hanem a személytelenséggel. Azzal, hogy maguk mindenben a lopási lehetőséget látják. A munkájukkal van a bajom. Azzal, hogy valami a triplájából készül el, mégis silányabb a minősége. Azzal van a bajom, hogy kihagynak minket a jövőnkből.

19 éves vagyok, és igen büszke vagyok arra, hogy politizálok. Nem érzem magamat fiatalnak ehhez, hiszen senki sem érezheti magát fiatalnak, ha a jövőjéről van szó. Mondtam, amit mondtam. Hogy bántotta-e ez a szépérzéket? Igen. Hogy megbántam-e? Nem. És pontosan azért nem, mert ha csak egy egyszerű beszédet mondtam volna el, akkor ma nem írhatnám meg ezt a levelet önnek. Akkor ma szegényebb lennék azzal, hogy nem ismertem volna meg annyi embert, véleményt és álmot. Tudja, kedves házelnök úr, ebben is különbözök maguktól. Engem 19 évesen jobban érdekel az emberek jövője, az emberek jóléte, mint magukat bőven 50 felett, és ez nem a korról szól, hanem az emberségről.

Szóval stílusosan csak annyit üzennék: álljanak hátrébb eggyel, és hagyjanak fel a politikával. A maguk ideje lejárt. Az én generációm uszítások helyett párbeszédet akar, civakodás helyett érveket, korrupció helyett tisztességet, és hazugságok helyett pedig igazságot. Én ezen szeretnék dolgozni. Elsősorban országot kell építeni, nem pártot – szokta mondani egy nagyon kedves barátom. Én a párbeszéd híve vagyok. És önök? Mi szívesen tárgyalunk magukkal. És önök szívesen tárgyalnának a generációmmal? Ha igen, akkor kerítsenek rá alkalmat. Üdvözlettel: Nagy Blanka