Itthon Dercsényi Dávid 2019. október. 24. 14:48

Kellemetlen meglepetés fogadta az új polgármestert Erzsébetvárosban

Öt ember állt fel a Niedermüller Péter vezette új önkormányzati hivatalban, a jegyző és irodája, ami érzékeny veszteség a politikus szerint. Emellett korábban az előző polgármesteri kabinet 8-9 embere is távozott már.

Megindultak az önkormányzati átadás-átvételek, és több helyen is kellemetlen meglepetéssel szembesültek a volt fideszes irányítás alatt álló önkormányzatok új vezetői, mint például Újpesten Déri Tibor.

Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester most azt mondta a hvg.hu-nak, a hivatalban a jegyző és a jegyzői iroda egy emberként állt fel, ez öt ember kiesését jelenti. Ők szakjogászok, akik előkészítik a testületi üléseket, kiesésük érzékeny veszteség – vélte Niedermüller, aki elmondta azt is, hogy az első, alakuló ülést még előkészítik, de november 30-ával mind elmennek.

Felállt emellett a polgármesteri kabinet, ez 8-9 embert jelent, ebben a stábban volt három rendezvényszervező is. A jegyzői jogászokat "ezerrel keressük", mondja Niedermüller, nem olyan egyszerű dolog a pótlásuk. Mindazonáltal a helyzet nem olyan drámai, mint Újpesten – teszi hozzá a DK-s politikus.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.