Itthon MTI 2019. szeptember. 13. 12:28

Válságos állapotban van a tehervonat alá esett lány

A vonat valószínűleg nem ment gyorsabban a megengedettnél.

A rendőrség vizsgálja egy csütörtöki vasúti gázolás körülményeit. A kórház arról tájékoztatott, hogy a zuglói megállóban elgázolt fiatal nő válságos állapotban van.

A MÁV azt közölte, hogy a baleset az állomáson zajló peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, a már elkészült, az utasforgalom számára átadott részen történt. A munkálatok miatt azon a szakaszon 80 kilométer/órás sebesség helyett csak 40 kilométer/órával mehetnek a vonatok. Az eddigi vizsgálatok szerint a tehervonat betartotta a korlátozást.

A peronon a baleset időpontjában néhány utas várakozott csupán, a hangosbemondón a vonat érkezése előtt három-öt perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át – tették hozzá.

Flóris István, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgató-helyettese közleményében azt írta: csütörtökön 14 óra 40 perckor vittek be a mentők egy fiatal nőt súlyos, életveszélyes koponya-, mellkas-, hasüregi és végtagsérülésekkel a traumatológiai intézetbe. Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, csütörtökön életmentő műtéti beavatkozásokat végeztek rajta. A sérültet az intenzív osztályon kezelik, állapota továbbra is válságos – közölte.

Hirdetés