Wittinghoff Tamásnak az egyik ismerőse elmondta, valószínűleg adatbázis és irányítószám alapján dolgoznak a vonal túlsó végén.
„A lejárató telefonos hazugságkampány elérte Budaörsöt is” – írta a település polgármestere a Facebook-oldalon. Wittinghoff Tamás ezt egy ismerősétől kapott üzenet alapján jelentette ki.
Felhívtak, és a kérdőív vége felé jöttek azok a kérdések. Hogy ha tudnám rólad, hogy közel állsz Gyurcsányhoz, hogy tavasszal a miniszteri ambícióid miatt dobni akartad a várost, ha tudnám rólad, hogy miattad ramaty a közlekedés (dugó a főutcán) szavaznék-e rád. Illetve, ha tudnám, hogy Czuczor (Czuczor Gergely a kormánypártok helyi polgármesterjelöltje – a szerk.) megoldja ezt a problémát a kormánynál, és hogy minden, Budaörsöt érintő negatív kormányzati döntést visszavonatna, mert a kormány feltétlen támogatását élvezi, akkor szavaznék-e rá? Nagyon irányított volt, szinte nem is kérdések voltak...” – áll az üzenetben.
Ismerőse azt írta, amikor a telefonáló elkérte az irányítószámot, akkor töltötte be neki a budaörsi kérdéseket.
„Ezeknek minden helységre, kerületre van adatbázisuk, és az irányítószám alapján dolgoznak” – írta.
Wittinghoff a posztban figyelmeztet, „félelmetes apparátussal próbálják manipulálni a választókat”.
Mióta a jelöltek ráfordultak az önkormányzati választásokra, többször is arról számoltak be politikusok, hogy közvélemény-kutatásnak álcázott lejárató kampányt folytatnak ellenük. Karácsony Gergelyről, az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről is kikérték már az emberek véleményét, úgy, hogy közben többek között arról érdeklődtek, befolyásolja-e a választót, hogy Zugló polgármestere menekülteknek adna lakást, vagy hogy Gyurcsány Ferencet akarja csak hatalomra segíteni.
Az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy Gödöllőn még Gémesi Györgyöt, a város független polgármesterét is felhívták, hogy szavazna-e magára, ha kiderülne, hogy hűtlen kezelésbe keveredett.
Az Átlátszó azt írta a témában, hogy az Amygdala cég állhat a telefonhívások mögött. Pécsett Péterffy Attila feljelentést is tett rágalmazás miatt, mert szintén kutatásnak álcázott lejárató kérdésekkel támadták. A Szabad Pécs akkor úgy értesült, szintén az Amygdala nevezetű cég nevében telefonáltak.