A Jobbik korábban már többször kezdeményezte, hogy ilyen módon büntessék a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket.
Kémiai kényszerkasztrálással büntetné a Mi Hazánk Mozgalom azokat, akik gyermekek ellen követnek el szexuális bűncselekményt, ezt Toroczkai László, a párt elnöke közölte csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Mi Hazánk ennek érdekében a büntető törvénykönyv módosítását is kezdeményezi az Országgyűlésben. A pártelnök elmondta, megdupláznák az ilyen jellegű bűncselekmények után kiszabható szabadságvesztés időtartamát, mert a jelenlegi kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel rendkívül alacsony.
Toroczkai példának Lengyelországot és Ukrajnát hozta fel, ahol már bevezették a kémiai kasztrálást a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében. Az elnök szerint a pedofil bűnözők adatait, fényképeit is nyilvánosságra kellene hozni egy bárki számára hozzáférhető adatbázisban.
Toroczkai a sajtótájékoztatón elmondta, kezdeményezésüknek aktualitást ad, hogy világszerte szaporodnak a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények.
A Jobbik 2010 decemberében – amikor a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra még a párt tagja volt - már kezdeményezte a törvénymódosítást, Mirkóczki Ádám elmondása szerint a „növekvő számú pedofil jellegű bűncselekmények miatt”.
A Népszava még 2013-ban megkérdezte az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy tervezik-e a jövőben a kémia kasztráció használatát a büntetés-végrehajtásban. A lap akkor a következő választ kapta:
"mind a különböző emberi jogi egyezmények, mind Magyarország alaptörvénye rögzíti a méltósághoz való jogot, a kínzó, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát, illetve a testi, lelki egészséghez való jogot is, így ennek bevezetését nem tervezi a kormányzat".
A Jobbik 2016-ban novemberében is próbálkozott, akkor épp Duró Dóra jelentette be, hogy kezdeményezik a büntető törvénykönyv módosítását, hogy lehetőség legyen a kémiai kasztrálására a gyermekek elleni szexuális bűncselekményt elkövetők esetében.
2018 szeptemberében a legutóbb a Coca-Cola plakátok kapcsán megnyilatkozó Boldog István tett javaslatot a Fidesznek, hogy a visszaeső pedofilok és a többszörös szexuális bűnelkövetőket kémiai kasztrálás alá vessék.
Ukrajnában idén július óta valóban kémiai kasztrálással (is) sújtják a gyermekek szexuális zaklatóit, így van ez Indonéziában, de ezzel kell számolniuk a visszeső pedofiloknak Észak-Macedóniában is.