Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 16. 17:05

Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást Ferencvárosban

Baranyi nagy arányban győzte le Jancsó Andreát, de még azért még lehetnek meglepetések a kerületben.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

Az összes érvényes szavazat 72 százalékát Baranyi Krisztina szerezte meg a ferencvárosi előválasztáson - jelentette be Magyar György, az előválasztást szervező Civil Választási Bizottság vezetője. 2030 ember voksolt érvényesen, ez a választók 5 százaléka. Magyar szerint az előválasztás sikeres volt.

Jancsó Andrea nem jelent meg az eredményhirdetésen, mert előre lekötött programja volt, és ezt előre jelezte. Ez nem Kálmán Olga esete - utalt Magyar a főpolgármester-jelölti eredményhirdetésre, amelyen Kálmán Olga nem jelent meg.

Baranyi Krisztinát a helyi Kulcs Egyesületen kívül az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt támogatta, Jancsó mögött az Momentum, az MSZP és a Jobbik állt. A Párbeszéd mindkét jelöltet támogatta, a DK nem szállt be, annyit közölt, a győztes mögé állnak be.

Az eredményhirdetésen a Momentum képviselője azonnal közölte, beállnak Baranyi mögé. Baranyi a helyszínen köszönetet mondott a támogatásért, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lett a közös jelölt. Azt gondolja, az ellenzéki pártok a vitás kérdéseket már lezárták, innentől már csak azzal kell foglalkozni, hogy legyőzzék a fideszes polgármestert. Magától értetődőnek veszi, hogy Jancsó segít neki a kampányban. Arra a kérdésre, hogy milyen pozíciót szán Jancsónak, azt mondta, pozíciókat nem osztogat, erről akkor kell beszélni, ha megnyerte a választást.

Darázsfészek volt

A Republikon Intézet márciusi kutatása azt mutatta, az ellenzék legyőzheti Ferencvárosban a regnáló fideszes polgármestert, Bácskai Jánost, azonban a pártok akkor nem akartak beállni Baranyi mögé, állítólag azért, mert a helyi MSZP-s elnökségi tag és önkormányzati képviselő, Pál Tibor nem támogatta ezt. Kettőjük politikai kapcsolata finoman szólva sem kiegyensúlyozott, Baranyi ugyanis az általa feltárt kerületi parkolási botrányban is súlyosan érintettnek tartotta a szocialista politikust. A Momentum ugyan régebben győzködte Baranyit, hogy legyen a jelöltjük, de ő nem akart pártszínekben indulni, így végül a Momentum az ex-LMP-s Jancsót támogatta.

Baranyi ekkor közölte, mindenképp elindul az őszi önkormányzati választáson. Az Európai Parlamenti választás után előválasztást javasolt a kerületben, amibe az ellenzéki pártok belementek. Sokáig kérdés volt, ez valóban létrejöhet-e: a feltételeken ugyanis nagyon sokáig egyeztettek, az előválasztást egy héttel el is kellett halasztani.

Darázsfészek is marad?

Baranyi az előválasztásról szóló tárgyalásokon újra nyitotta volna a képviselő-jelöltek kérdését is: felvetette, róluk is kellene szavazni. Ezt végül nem érte el, annyi elmozdulás történt, hogy az előválasztás győztese (vagyis ő) a kompenzációs lista első helyét kapja, a vesztese pedig a második legerősebb körzetet a kerületben. Azért nem a legerősebbet, mert ott az öt éve győztes képviselő indul újra.

Baranyi azt az egyezséget a Facebook oldalán úgy kommentálta,

végül olyan kompromisszumos megoldás született, amely legalább egy képviselői helyet biztosít a Kulcs Egyesületnek, a jelöltek személyéről szóló döntés egy részét (így az álellenzékiek újraindulásának kérdését is) pedig az előválasztás utánra halasztotta.

A budapesti tárgyalásokon részt vevő momentumos Bedő Dávid viszont azt mondta,

az előválasztás megkezdése előtt a felek aláírtak egy értéknyilatkozatot, amelyben vállalták, hogy tiszteletben tartják a helyi megegyezést,

leszámítva azt a két módosítást, amit közösen fogadtak el.

Ezt nem nyitjuk újra

- tette hozzá Bedő. Arról nem tud, hogy a leendő polgármester kezét megkötötték volna, nem adtak ultimátumot, hogy kivel kell együtt dolgoznia. A kompenzációs listán a nevek még nem dőltek el, csak a sorrendben állapodtak meg a pártok - mondta Bedő.

Baranyi nem akar NER-embert látni

Megkérdeztük Baranyit, hogy az elmúlt hónapok szembenállása után hogyan tud majd együtt dolgozni a többi párttal - különösen az MSZP-vel -, mire azt mondta,

a korábbi sérelmek huszadrangú kérdésekké váltak, most a közös cél a győzelem,

a kampánnyal már így is nagyon elkéstek. Miután a kompenzációs lista jelölteiről még nem tud, Pál Tibor szerepét sem látja tisztán. Ő annyit tud, a kompenzációs lista második helyre a szocialisták javasolnak valakit.

Felhívta a figyelmet arra, hogy kezdeményezésére a megállapodásba belekerült egy olyan passzus, hogy az egyéni és listás jelöltek között sem lehet olyan szereplő, aki együttműködött a helyi vezetéssel és a NER-el. Baranyi szerint mindenki tudja, kire gondol,

az már a pártokon múlik, milyen neveket írnak be.

Megkérdeztük, mi lesz, ha Pál lesz a második, mire azt mondta,

érjünk el eddig a pontig, utána nyilvánossá válik, mit teszek.

Márpedig Pál a második

Baranyi után felhívtuk a szocialista Pál Tibort, aki azzal kezdte, gratulál a jelöltnek, az előválasztás módszerét pedig jónak tartja.

Mindenkinek az a dolga, hogy az előválasztás győztesét támogassa, nem lehet újabb vitákat nyitni

- tette hozzá. Felhoztuk, tavasszal nem akarta, hogy Baranyi legyen a közös jelölt, akivel számos vitája is volt - Baranyi nem csak a parkolási botrányban tartja érintettnek Pált, korábban felrótta azt is, az önkormányzat ingyen adott irodát a szocialistáknak -, mire Pál azt mondta, szakmai vitái voltak Baranyival.

Mindig mondta, hogy felelős vagyok a parkolási botrányban, de erre nincs bizonyíték. Azt kell nézni, ami összeköt, ez pedig az, hogy változás legyen Ferencvárosban.

Kérdésünkre elmondta, ő lesz a kompenzációs lista második helyén. Rákérdeztünk, hogy mennyire érzi magára nézve találónak a NER-es passzust, mire azt mondta,

semmi olyat nem szavazott meg, ami a Fidesz további hatalomban tartását segíti.

Szerinte ez a kitétel egyfajta gumicsont, ami csak arra jó, hogy egymást lehessen zsarolni. A momentumos Bedő Dávid szerint viszont eléggé általánosan lett megfogalmazva ez a NER-es kitétel, így akár az országgyűlési választáson a körzetben külön induló Baranyit is számon lehetne kérni a NER fenntartása miatt. Ezt a vádat az elmúlt hetekben megkapta Baranyi, amire úgy reagált, nem tudtak megállapodni az ellenzéki pártokkal, az LMP, a Jobbik és a Momentum is külön indult.

Miután megtudtuk, hogy Pál a második lesz a listán, visszahívtuk Baranyit, hogy mit tesz, de miután erről még nem hallott hivatalosan, nem akarta kommentálni azt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.