A Donáth Annával kapcsolatos támadásokra reagált a Momentum elnöke ezzel.
Megírtuk: a Ripost, majd az Origo is arról számolt be, hogy a momentumos Donáth Anna szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt egy korábbi Sziget Fesztivál után. A történetet egy állítólagos sértettre alapozták, aki levélben számolt minderről.
Donáth Anna a róla szóló cikkek után Facebook-oldalán reagált, azt írta, semmi nem igaz "a propaganda fantáziálásából", illetve közölte, hogy "be fogom perelni a hamis történettel előálló propagandalapokat. Látni fogjuk, amint megszégyenülten állnak a bíróság előtt, válaszok nélkül, tények nélkül, valami homályos kitalációt védelmezve".
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke eddig nem reagált az ügyre, de néhány perce megtette. Mint írta, arra jutott, hogy beszélnünk kell róla.
"Beszélnünk kell róla, mert a Momentum Mozgalomra szavazó 344 ezer európai értékrendű magyart is támadják akkor, amikor az EP-képviselőinket támadják. Mi pedig ott állunk mindannyian mellettük, és kettőzött erővel, még nagyobb egységben dolgozunk azon, hogy ezt a gennyes rendszert a történelem szemétdombjára hajítsuk propagandástúl, korrupcióstúl, Orbán Viktorostúl" - írta.
Fekete-Győr szerint "ha az érzelmeinket egy pillanatra kizárjuk, valójában ez a támadás-sorozat annak bizonyítéka, hogy Orbán Viktor és rendszere fél tőlünk".
Fél, mert sértjük az érdekeit, mert fenyegetést jelentünk rá nézve
- írta az elnök.