Itthon MTI / hvg.hu 2019. augusztus. 02. 10:23

Vádat emeltek Portik ellen az 1996-os ügetői merénylet ügyében

A vádirat szerint ő akarta megöletni 1996-ban a fogathajtót.

Felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat Portik Tamással szemben az 1996-os ügetői merénylet ügyében a Fővárosi Főügyészség. (A közleményben nem írják ki Portik nevét, de a körülmények alapján róla van szó.)

A hajtóként dolgozó sértettre 1996. november 13-án este az ügetőn négy lövést adtak le, és három golyó el is találta. Az életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A vádirat szerint Portik azért akarta megöletni a férfit, mert tudomást szerzett arról, hogy az terhelő adatot közölt róla a rendőrséggel.

A közlemény szerint az 51 éves vádlott (Portik) az 1990-es évek közepétől egy olyan, mintegy 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, és a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. A férfi megölette egy riválisát, ami miatt nyomozás indult, és ebben tanúként hallgattak ki egy az ügetőn hajtóként dolgozó férfit.

A férfi a tanúkénti kihallgatása után, a folyosón említést tett a rendőröknek arról, hogy az emberölés hátterében szerinte Portik Tamás állhat. A vádlott tudomást szerzett erről, és elhatározta, hogy megöleti az általa besúgónak, "vamzernek" tartott hajtót.

Portik 1996 novemberének elején rávett egy másik férfit arra, hogy végezzen a hajtóval. A megbízott az akcióba bevonta öt társát – köztük a testvéreit – és beszerzett egy puskát is. A fegyvert a Fiumei úti temetőben rejtette el az elkövetés előtt, mivel a sírkert fala határos az ügetőpályával, majd végre is hajtotta a gyilkossági kísérletet – közölte a főügyészhelyettes.

Az Országos Rendőr-főkapitányság július 2-án kiadott közleményéből kiderül: a hajtó, Lakatos Csaba annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a budapesti Ladik utcában öltek meg, Portik megbízásából. A rendőrség szerint a hajtó ellen elkövetett merénylet az 1996 végén kezdődött – budapesti – leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak volt az egyik állomása.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen is 11 év fegyházbüntetést szabott ki a hajtó elleni merénylet elkövetőjére, Tanyi Györgyre. Az ítélet szerint a támadó testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét, és segítették menekülésében.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.