Itthon Gergely Zsófia 2019. július. 30. 14:58

Czeglédy Csaba megszólal: megtámadja a döntést, hogy mégis bíróság elé viszik

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Mégis folytatják a Czeglédy-ügyet, pedig egy jogi patthelyzet miatt elakadt a törvényszéken, így Czeglédy Csaba ellen megszűnt az eljárás. A hvg.hu-nak a baloldali politikus azt mondta: Kúria előtt támadja meg a kedden bejelentett döntést, amit az őszi önkormányzati választásokkal hozott összefüggésbe. Ugyanakkor arra készül, hogy ha így mégis ott kell lennie a tárgyalóteremben, akkor meg fogja védeni magát és társait.

Ahogy megírtuk, kedden jelentették be, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélőtábla így a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás folytatására utasította a Szegedi Törvényszéket. A hvg.hu hozta nyilvánosságra korábban, hogy a törvényszék korábban arra jutott: nem lehet folytatni a büntetőeljárást, mert az a büntetőeljárási törvény alapján megszűnt az EP-választáson szerzett mentelmi joga miatt - a jogi patthelyzet részleteit itt magyaráztuk el.

De hiába döntött így a törvényszék, az ítélőtábla kedden bejelentett döntése alapján mégis folytatni kell az eljárást.

"A szokásnak megfelelően magam is csak a sajtóból értesültem az ítélőtábla döntéséről, így a bíróság jogi indokait nem ismerem. Arra rettentően kíváncsi lennék, akkor is így döntött volna-e a bíróság, ha most ősszel nem lennének önkormányzati választások. Sajnos, egyre inkább kötéltáncot járnak, hogy megpróbáljanak a törvényességnek és a hatalomnak is megfelelni" - reagált lapunknak az új fejleményre Czeglédy.

A baloldali politikus-jogász továbbra is kitart amellett, hogy az eljárás folytatásának  az elrendelése törvénybe ütközik, hiszen ezért is utasította el a Szegedi Törvényszék korábban az ügyészség indítványát, amit az ítélőtábla most mégis áttolt.

"Ezért a Kúria előtt támadom meg az ítélőtábla döntését. A jogi probléma lényege, hogy az eljárás lefolytatása nem egyenlő az eljárás folytatásával, továbbá nem nyújtott be ellenem vádiratot az ügyészség újból az ellenem folyó eljárás megszüntetését követően" - magyarázta. "Viszont tény: mind magamat, mind társaimat hatékonyabban tudom majd védeni ebben a koncepciós eljárásban, ha magam is ott leszek a tárgyalóteremben" - tette hozzá.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért – a választási eredmény jogerőssé válásáig – mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.