Itthon hvg.hu 2019. július. 26. 16:29

Elromlott a lift, nem tud leszállni a mentőhelikopter a szegedi klinikánál

A betegeket a repülőtérről mentőautóval viszik a kórházba.

Hetek óta nem tudnak leszállni a légimentők a szegedi klinikán, a helikoptereknek a város repülőterén kell landolniuk, onnan viszik mentőautóval a súlyosan sérült betegeket a kórházba. A Magyar Hang úgy tudja, ennek az az oka, hogy gond van a mentőbejáró liftjeivel.

Ezt a lap érdeklődésére a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke is megerősítette, azt írta, „a Szegedi Tudományegyetem SBO területén lévő duplex felvonó berendezések kötelező felülvizsgálata során a karbantartó cég olyan használatból eredő meghibásodásokat állapított meg, mely a folyamatos és biztonságos üzemeltetést nem teszi lehetővé.”

Németh László hozzátette: „ezen okok miatt, valamint a karbantartó cég javaslatára, a Szegedi Tudományegyetem, mint üzemeltető, a felvonó berendezéseket a hibák végleges kijavításáig – a biztonságos üzemeltetést figyelembe véve –, üzemen kívül helyezte. A hibák elhárítását a karbantartó cég soron kívül végzi el, hogy a betegellátás zavartalan működése biztosított legyen.”

Azt, hogy mikorra javítják meg a felvonókat, nem tudni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.