Egyik ismerősömmel nemrég baktattunk a nyári, semmilyense budapesti estében. Ismerősöm harmadik kerületi, nagyon baloldali (hozzám képest pláne), viszont konszolidált, visszafogott, mindig árnyalt és méltányos megfogalmazásra törekvő ember (hozzám képest pláne-pláne). Azt magyarázta, hogy bár a magyar politikai élet változatlanul lehangoló, érdektelen és kicsinyes – ez köztünk evidencia –, de teljesen belelkesült a főpolgármesteri előválasztástól. Attól, hogy közel hetvenezer emberben akkora igény van a demokráciára, hogy hajlandó tűző napon sorban állni, várni, hogy leadhassa szavazatát egy nem hivatalos, semmire sem kötelező eljárásban. Az irántuk érzett tiszteletből hajlandó elmenni ősszel az általa is közelről ismert és polgármesteri ténykedését tekintve említésre sem méltónak tartott Karácsony Gergelyre szavazni. Nem Karácsony, hanem hetvenezer öntudatos budapesti polgár miatt.

Ezt a hetvenezer embert szarta most le magasról Karácsony Gergely.

Karácsonynak ugyanis megvolt a lehetősége – és hogy ezt a lehetőséget megkapta, abban nem érdem nélküli –, hogy a megúszásra játszó, fantáziátlan, NER-kitartott pártbürokratákkal szemben az ellenzéki szavazók oldalára álljon. Frissen szerzett legitimációjával véget vessen a kis- és középkáderek szánalmas tilitolijának, rosszul világított pártirodák dohos magányában megkötött alkudozásának. Mondhatta volna, hogy budapesti példára akkor minden kerületben előválasztást kell tartani – és mondta is, amikor ennek nem volt tétje, csak simán népszerűsködő, sokadszorra is a jófejség látszatát kölcsönző gesztust jelentett ez. Amikor a paktumellenzék először kiállt bejelenteni a fővárosi megállapodást, azaz azt, hogy szerintük a választóknak egyetlen dolga van: lelkesedni az általuk legyártott káderlistáért, vagy ha nem, akkor fideszfasiszta, szóval ekkor Karácsony bekommentelt Puzsér Róbert oldalára, hogy legyen minden kerületben előválasztás.

Nem igaz, hogy ne lenne rá idő. Még most is. Egy kéthónapos procedúrával kiválasztott jelölt még kampány szempontjából is jobb megoldás, mint megmutatni a térképen a kényelmes, brüsszeli állásából a pártelnök felesége által kiszorított fószernek, hogy hol van az a kerület, ahol indulni fog, vagy Kőbányáról a Hegyvidékre visszarendelt Hagyó-árvával kompromittálnia magát a teljes ellenzéknek.

De nem. Karácsony, mint az egész lényegtelen politikai pályafutása során mindig, konformista és ötlettelen. (Tényleg ilyennek képzel az ember egy radikálbalos, ultrazöld mozgalmárt: mamusz, langyos tea, feltétel nélküli alapjövedelem.) Mindenki Gergője arra a huszáros megoldásra jutott, hogy Molnár Zsolttal az oldalán erősítse meg a tavaszi, ezerszer szétcincált és körberöhögött paktumot. És akkor itt álljunk meg, hogy érthető legyen a düh.

Halálosan frusztráló napról-napra, hétről-hétre, évről-évre föltárni és megírni, hogy Mészáros, Tiborcz vagy a klán bármelyik másik tagja éppen mit szerzett meg magának, illetve a gazdának, hogy azután ennek ne legyen semmi, de semmi következménye. „Lopunk, na és?” – ennyi a viszonya NER-nek a nyilvánossághoz. Ahogy az ellenzéknek is. Nem tudom, hogy hány cikket kéne még írnia a HVG-nek, az Átlátszónak, a 168 órának, a 444-nek vagy az Indexnek Molnár Zsoltról ahhoz, hogy ennek legyen valami következménye. Legalább némi magyarázkodás, zavart kéztördelés, egyik lábról a másikra álldogálás. Nem, ehelyett büszke bejelentése annak, hogy drága ellenzéki polgártársunk, egyetlen dolog fontos belőled: a szavazatod. Ami ugyan ahhoz kevés, hogy rendszert döntsön – bár ezt hazudjuk neked minden alkalommal – de arra éppen elég, hogy minket jól fizető sarzsihoz juttasson – teljesen érdemtelenül.

Ismerősöm, akivel a nyárestében bandukoltunk, monológjában még azt is kifejtette, hogy viszont saját kerületében esze ágában sincs az ellenzéki jelöltre voksolni. Először is azért, mert nem kérdezték meg. Másodszor meg azért, mert amit a jelöltről tud, az inkább elrettentő példának jó. Harmadszor meg: mintha az ellenzék adós lenne annak megokolásával, hogy mi is a baj a jelenlegi polgármesterrel, miért is kéne leváltani, azon túl, hogy fideszes. (Én azért tudnék ilyet említeni: egy hétköznapi, leginkább téli harmadik kerületi este remek ellenérv, Krúdy be nem tenné a lábát a jelenlegi Óbudára, de ezt leszámítva valóban rendben van a városrész.)

Helyben vagyunk: az évek során a helyi fideszes végrehajtók többnyire belesimultak a környezetükbe, szerény tervekkel rendelkező, derék tanácselnökökké váltak. Néhány kirívó tulkot leszámítva más sem intézgetné jobban a helyi dolgokat ebben a rendszerben. Márpedig a rendszer marad, és az egészben ez a legálságosabb: az úgynevezett ellenzék a rendszerellenes indulatokat használja föl, hogy a rendszeren belül pozíciókhoz jusson, miközben egyetlen célja, hogy fenntartsa annak látszatát, hogy ő az alternatíva, és ennek érdekében kész a valódi alternatívákat is ellehetetleníteni. A budapesti bejelentéssel egy időben Szegeden is sajtótájékoztatót tartottak, ahol is kiderült, hogy a legkérlelhetetlenebbül Orbán-ellenes képződmény (muhaha) kifarolt a helyi polgármester mögül, csak azért mert a 2010-es özönvíz idején az egyetlen ellenzékinek megtartott megyei jogú város vezetője nem rokonszenvezik a Demokratikus (centralista) Koalícióval.

Tisztelt ellenzéki választó! Drága palira vett polgártársam! Ősszel lesz jó ideig az utolsó lehetőség, hogy megszabadulj ettől léhűtő, haszonleső bagázstól, különben még hosszú évekig ezek a látensorbánista kesztyűbábok fogják eljátszani neked, hogy van a NER-en kívül más lehetőség is. Nincs. Velük nincs.